Hirdetés

Külföldi hegymászók holttestére bukkantak Nepálban

Ötven ember, köztük több külföldi hegymászó holttestére bukkantak a hatóságok Nepálban egy lavina sújtotta területen.

Hírösszefoglaló

2015. május 03., 17:142015. május 03., 17:14

Több mint egy hét múlt el a 7,9-es erősségű földrengés óta, és a nepáli hatóságok adatai szerint a halálos áldozatok száma elérte a 7040-et, a sérülteké pedig a 14 123-at. Pravin Pokharel, az észak-nepáli Rasuva körzet rendőrségének helyettes vezetője szerint a térségben még mindig kétszáz eltűnt embert keresnek, a területre korábban a heves esőzések miatt tudtak eljutni.

Egyébként az utolsó romániai hegymászót, az aradi Török Zsoltot is kimentették helikopterrel a Mount Everest déli oldalán lévő alaptáborából csütörtökön – jelentette a román külügyminisztérium. A kommüniké tudatta, hogy az utolsó román alpinista is biztonságba került egy közeli településen a földrengés nyomán a Mount Everesten bajba került négy romániai alpinista közül.

Török Zsoltot a Mount Everest oldalában találta a földrengés, és az általa előidézett lavina. A hegymászó az egyes táborban tartózkodott, ahonnan helikopterrel szállították le az alaptáborba. Úgy tudni, Török Zsolt lába is megsérült, iratait és pénzét is csak hosszas keresgélés után találta meg a lavina sújtotta alaptáborban.

Facebook-oldalán hosszan számolt be arról, miként élte át a földrengést és lavinát, és hogy az óriási ijedtség után úgy érezte, még egy esélyt kapott az életre. Kitért arra is, hogy tíz éve dédelgetett álma volt, hogy feljusson az Everestre, viszont csalódottan állapította meg, hogy a világ tetején való tartózkodás „egyfajta szafarivá, Disney Landdé” vált, ahol minden a pénzről szól és felcserélődtek a szerepek. „Míg korábban a legképzettebb alpinisták koordinálták a serpákat, most a serpák szabják meg a törvényeket a hegyen” – írta az aradi hegymászó.

A hatóságokat közben bírálat érte amiatt, hogy nagyon lassan halad a külföldről érkező segélyek vámolása az ország egyetlen nemzetközi légikikötőjében, Katmanduban. Az ENSZ egyik tisztviselőjének véleménye szerint a szállítmányokat nem kellene feleslegesen ellenőrizni. A nepáli kormány képviselője ugyanakkor azzal védekezett, hogy rengeteg szükségtelen termék érkezett, és ezekre, mint például tonhal- és majonézkonzervekre egyáltalán nincs szükségük. Ehelyett inkább vízhatlan ponyvára, sátrakra van nagy igény, amelynek behozatali vámját meg is szüntették.

A belügyminisztérium szóvivője szerint a gondot a segélyek országon belüli szállítása jelenti, nincsen elég teherautó és sofőr. Nagyjából egy méterrel emelkedett meg a talaj egy 120 kilométerszer 50 kilométeres területen Katmandu környékén a földrengés hatására – állapították meg a szakemberek az európai Sentinel-1a műhold felvételeit elemezve.

A kutatók reményei szerint a földrengés „anatómiájának\" elkészítése segíteni fog abban, hogy történelmi események kontextusában vizsgálják meg a jelenséget, és az így nyert ismeretekkel azonosítani tudják a legkockázatosabb területeket, ami hasznos lehet a katasztrófatervek készítésekor. A Richter-skála szerinti 7,9 erősségű földrengés az elmúlt több mint 80 év legpusztítóbb földmozgása volt a himalájai országban. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés