
2013. február 07., 11:242013. február 07., 11:24
Vremir Mátyás az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) székházában mutatta meg a sajtónak azokat a csontdarabokat, amelyek alapján a brit Southamptoni Egyetem és a Rio de Janeiró-i Nemzeti Múzeum szakembereivel közösen az új pteroszauruszfajt bemutató tudományos dolgozatot írta.
Az Eurazhdarcho langendorfensis nevű új fajról a PLoS One című tudományos folyóiratban számoltak be január 30-án a kutatók. A most felfedezett faj nevét az ezzel rokonítható faj, az ázsiai azhdarcho nevéből és a lelet helyszínéből (a szászok által alapított Lámkerék német neve Langendorf) rakták össze a kutatók. A kutató szerint a repülő őshüllő a szárnyainak háromméteres fesztávolsága ellenére tízkilósnál könnyebb lehetett és feltehetőleg mindenevő volt.
Vremir Mátyás elmondta, a Sebes folyó üledékében dinoszauruszok, teknősök és kisemlősök maradványait találták meg ugyanebből a korból. A csontokon látható harapásnyomok alapján valószínűsítette, hogy valamennyi állat krokodilok marcangolásának esett áldozatául. Csontjaik pedig azért maradtak meg, mert röviddel az elpusztulásuk után az üledékbe kerültek.
Ugyanezen a helyen találták meg a két évvel ezelőtt bemutatott Balaur bondoc (zömök sárkány) maradványait is, melyeket szintén az EME-nél őriznek. Vremir Mátyás szerint várható, hogy ugyanebből a leletanyagból további felfedezéseket jelentenek be az elkövetkező években. A most bemutatott őshüllő csontjainak a preparálása, az új faj tudományos leírása közel négy évig tartott.
Sipos Gábor, az EME elnöke az MTI-nek elmondta, az ilyen felfedezések azt tudatosíthatják, hogy az erdélyi magyar tudományos akadémia szerepét betöltő Erdélyi Múzeum Egyesületben nemcsak történészek, nyelvészek végeznek tudományos munkát, a természettudományi szakosztály munkája hasonlóan fontos és színvonalas.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.