
A Sepsiszentgyörgy melletti Benedekmezőn próbáltak a háromszéki lovasok, akik csatlakoznak a Székely Dózsa György című táncjátékhoz, amelyet a térségben egyszeri alkalommal a szombaton kezdődő Székely Vágtán, az Óriáspince-tetőn mutat be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes – számoltak be a szervezők.
A hagyományokhoz híven a Háromszék Táncegyüttes táncosaival és háromszéki lovasokkal kiegészítve adnak elő egy-egy táncos produkciót a vágtán.
Dinamikus táncelemek
A Szilaj Egyesület, a Vadon Egyesület és a Barabás Lovarda tizennégy lovasa szerepel az előadásban, csütörtöktől a helyszínen próbálnak, pénteken pedig nyilvános főpróbát tartanak – mondta el Sztakics Éva, a Székely Vágta főszervezője.
Nem könynyű feladat a lovakat betanítani, meg kell szokniuk a hangos zenét, a fényeket, mondta a főszervező, hozzátéve, az a legfontosabb, hogy balesetmentes legyen az előadás. A próbák folyamán is odafigyelnek, de így is történt egy kisebb baleset, amely akár rosszabbul is végződhetett volna – említette meg a lovasjeleneteket rendező Zakariás Zalán. Rámutatott, monumentális, dinamikus táncelemekből álló forgatag a Székely Dózsa György egyedi látványvilággal.
A táncjáték rendezője a Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán, aki a lovasjeleneteket a sepsiszentgyörgyi rendezővel közösen állította össze. A produkciót az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap ajándékaként kapja a rendezvény annak apropóján, hogy éppen 1514. július 20-án van a parasztfelkelés leverésének és Dózsa György halálának évfordulója. Az eredeti előadást két felvonásban játsszák, itt egy részben adják elő. A táncelőadásnak pénteken lesz a nyilvános főpróbája, és szombaton este fél tíztől a bemutatója.
Ebben az évben esőnappal is számolnak a szervezők, így rossz idő esetén vasárnap kerül színpadra az előadás. Idén különálló versenyszámként szerepel a programban a fogathajtás a szombati nap fő attrakciójaként: tizenöt fogat vesz részt, a célunk, hogy a későbbiekben országos, nemzetközi versenyekbe is bekapcsolódjunk – emelte ki Nagy József, a megyei önkormányzat alelnöke.
Dózsa halálának évfordulója
Dózsa György halálának ötszázadik évfordulója az apropója annak, hogy középkori hangulatot teremtsenek, számolt be Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója, kiemelve, hogy Szekeres Attila heraldikus és Grubisics Csaga grafikus együttműködése nyomán látványos lovagi, középkori hangulatot teremtenek az Óriáspince-tetőn. A szervezőbizottság a heraldikust az 1514-ben az országos méltóságviselők által használt jelképek feltárására kérte fel.
A kutatómunka eredményeként bemutatott tizenöt címerből hatot választottak ki megjelentetésre, továbbá három zászlót, melyek a Székely Vágta hivatalos zászlaján kívül a porondot díszítik. Az évfordulót kihasználva bemutatjuk az úgynevezett régi székely címert és az abból eredeztetett Dózsa korabeli székely zászlót is – írja a vágta honlapján Szekeres Attila, aki arról is tájékoztatott, hogy a Székely Vágta helyszínén egy őrfára nagyméretű székely lobogót vonnak fel az úgynevezett új székely címer elemeivel, az aranynappal és növekvő ezüst holdsarlóval.
Az igazolt eredetű lovak versenyén, azaz a Székely Vágta futamon tizenhat település versenyzője, a Góbé Futamon tizenkét induló méri össze rátermettségét. A győztes ebben az évben nemcsak pénzjutalommal és a serleggel tér haza, hanem egy vándorszablyával is.
Marosszéki versenyző
A Nemzeti Vágta hivatalos előfutamának számító megmérettetésen idén tizenhatan versenyeznek, köztük egy lovas Marosvásárhelyt képviseli Jankovics Ferenc személyében. Jankovics már részt vett egyszer a Székely Vágtán, de akkor Hagymásbodont képviselte, most meg Marosvásárhely színeiben indul.
„Az első Székely Vágtán vettem részt, a második és harmadik kimaradt, most azonban újra nyeregbe szállok. Nem számítok komolyabb eredményre, ugyanis a Székely Vágtán vannak nagyon jó vérű lovak és sokat versenyzett lovasok. Én a részvételt tartom fontosnak, s azt, hogy megmutassuk, Maros megye is részt tud venni egy ilyen eseményen” – mondta a negyvenéves Jankovics Ferenc, aki hétköznaponként a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia kórusának tagjaként dolgozik, s immár nyolc éve lovagol. Marosvásárhelyi, de egy ideje Hagymásbodonban él, ott tartja három lovát és egy csikóját, s ott is gyakorol délutánonként a szombati megmérettetésre.
„Buki nevű, ötéves lovammal versenyzek. Ő az első, aki nálam született, vele futottam legutóbb a Marosszéki Lófuttatáson is. Mindennap gyakorlok a környékbeli erdőn, mezőn, persze csak késő délután, amikor már nincs olyan nagy meleg” – tudjuk meg az egyetlen Maros megyei vágtázótól. Hozzáteszi, sajnálja, hogy ilyen kicsi az érdeklődés a Maros megyei lovasok részéről, ugyanis már itt is vannak olyan lovak, lovasok, amelyek tudnának akár eredményt is felmutatni egy ilyen versenyen.
Az igazolt eredetű lovak versenye mellett idén Góbé Futamra is lehetett jelentkezni bármilyen négyévesnél idősebb patással. Erre összesen 12 csapat lovas vállalkozik, köztük egy szovátai. A Székely Vágta győztesének jutalma idén gazdagabb lesz. A pénzjutalom és serleg mellé szablya is kerül. Szabó István hagyományőrző fegyverkovács alkotása, egy 1861-es mintájú magyar gyalogostiszti szablya jár majd a nyertesnek, továbbá egy 1845-ös típusú magyar lovastiszti szablya vándorkardként a következő vágtáig marad a győztesnél. n Gy. Turoczki Emese, Szász Cs. Emese
Buszok indulnak a helyszínre
A Székely Vágta ideje alatt óránként indítanak autóbuszokat Sepsiszentgyörgyről és Kézdivásárhelyről az Óriáspince-tetőre. A lovas eseményre már pénteken, július 18-án indulnak buszok Sepsiszentgyörgyről. A művészeti népiskola, a belvárosi templom, a Söröző és a vasútállomás megállóit érintve délután minden órában indítanak autóbuszt az Óriáspince-tetőre. Az említett útvonalon minden kerek órában járnak a közszállítási eszközök szombaton és vasárnap reggel 9-től este 22-ig.
Visszaindulnak pénteken 21 és 23 között, illetve hétvégén déli 12 órától éjfélig. A buszjegyek ára egy útra négy lejbe kerül, míg oda-vissza nyolc lejbe, ezek a járművezetőtől vásárolhatóak meg. Autóbuszjáratokat indítanak Kézdivásárhelyről is: szombaton és vasárnap szállítják az utasokat a Székely Vágta helyszínére. A céhes városban található Millennium parktól óránként indulnak buszok reggel 10-től, az utolsó járat visszafele 23 órakor indul. Egy út hat lejbe, míg az oda-vissza jegy tíz lejbe kerül a Kézdivásárhely–Óriáspince-tető-útvonalon.
Pista bá „rokona” a Székely Vágtán
Az Öreg, az Asszon, a Géza bá, a Gróf és Samu után új, alkalomhoz illő Pista bát készített Vrabie Zsolt, a kabalafigura alkotója, így a Székely Vágtán a Székely Vitézzel találkozhatnak a fabábu gyűjtői. Mint mondta, az új szereplőt a vágtát kísérő vásáron lehet majd kapni 39 lejért, csakúgy mint az összes többi figurát, kivéve magát Pista bát, ami 29 lejbe kerül. Vrabie azt is elárulta, hogy a kis fabábuk nemsokára jelentős szerephez jutnak, és kiegészítik egymást abban a sorozatban, amelyet ősszel indítanának el.
„Készül egy Pista báról szóló bábszínházi előadás, amelynek október–november táján lenne a premierje. Székely népmeséket dolgozunk fel és állítunk színpadra Pista bá és családtagjai, barátai segítségével”– mondta a formatervező. A fabábukat továbbra is maga az ötletgazda készíti, géppel vágja ki, majd kézzel csiszolja és festi, öltözteti, díszíti egyenként a darabokat. Legutóbb az Ezer Székely Leány találkozón bukkant fel, ahol a legkeresettebb darab az Asszon volt, és az utolsó darabig elfogyott.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!