
Négynaposra tervezik az idei Segesvári Középkori Fesztivált, amelyet, mint mindig, ez alkalommal is július utolsó hétvégéjén tartanak.
2016. július 22., 14:282016. július 22., 14:28
Halálának négyszázadik évfordulóján William Shakespeare életműve előtt tisztelegnek a szervezők, Vihar című drámáját viszik színre Segesvár várában – ismertette a terveket Liviu Pancu fesztiváligazgató. Azt is elmondta, a segesvári polgármesteri hivatal idén versenyt hirdetett a fesztivál megszervezésére. A jelentkezők között volt többek közt a marosvásárhelyi Scena Színház is a Vihar című projektjével, és el is nyerte a szervezés jogát.
A 24., jövő csütörtökön kezdődő fesztiválon előadások sokasága várja a hazai és külföldi látogatókat, lesz színház, zene, bábelőadás, szimfonikus hangverseny és dzsessz, középkori zene, mutatványosok, lovagok, bohócok és bűvészek, képzőművészek, utcazenészek, táncosok és előadóművészek. Ily módon négy napra nemzetközi kulturális központtá változik Segesvár, olyan szigetté, akárcsak Shakespeare Vihar című drámájában, ahol a szeretet a hangulat meghatározója. A központi színpad és nagy előadótér mellett a kis terecskék, utcák, parkok is mind-mind helyszínéül szolgálnak majd a megannyi látványnak, művészi műsornak, amelyek mind a nagy drámaíró életművét fogják idézni.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!