A „boldog vég” több szempontból is végszóra érkezik. Az Amerikai Filmakadémia Oscar-ceremóniájának megbolygatása máris elég érzékenyen érintette az álomvárost, ám a három hónapos sztrájk prolongálása sokkal nagyobb érdekeket sért: ha összejön a paktum, a televíziós társaságok még éppen bele tudnak kapni a már veszni látszó szezonba, és elő tudják készíteni az őszi évadot, de a filmstúdiók sem várhatnak márciusnál tovább a 2009-re moziba szánt filmek gyártásának elindításával – értékelte a kialakult helyzetet a Daily Variety című napilap. Az írók munkabeszüntetése alaposan bekavart az amerikai televízióknál, és számos mozis produkció forgatását el kellett halasztani – a kiesés okozta költségeket csak a Los Angeles-i térségben 650 millió dollárra becsülik a szakértők, hozzátéve, hogy a helyi gazdaságot összesen egymilliárd dolláros kár érte. Nem csoda hát, hogy az elmúlt feszült időszak után az, hogy a sztrájk vége belátható közelségbe került, bizakodással töltötte el a hétfőn összegyűlt hollywoodi elitet az Oscar-jelöltek tiszteletére rendezett hagyományos ebéden. A megjelentek között volt többek között George Clooney (képünkön), Marion Cotillard, Daniel Day-Lewis, Ellen Page és Viggo Mortensen. A szusit és salátát majszoló sztárokhoz Sid Ganis, a filmakadémia elnöke intézett beszédet, amelyben leszögezte, hogy „semmi kétség” afelől, hogy február 24-én meg fogják tartani az Oscar-díjkiosztó ceremóniát. A szakírók az örömtüzek gyújtása helyett azért még türelemre és óvatosságra intenek: hiszen a szerződést még nem kötötték meg, és a megállapodás után is beüthet még a ménkű, ha a jogi megfogalmazás kérdésében nem tudnak dűlőre jutni a felek.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.