2012. július 16., 08:242012. július 16., 08:24
A csíkszeredai Role zenekar fennállásának 25. évfordulója alkalmából különleges produkcióval rukkol elő, melyet július 21-én mutatnak be a Mikó-vár hátsó udvarán. A jubileumi megakoncertnek közel száz fellépője lesz, a szervezők felejthetetlen audiovizuális élményt ígérnek. az évfordulós koncert előkészületei, próbái hónapok óta tartanak, mától Csíksomlyón táboroznak a Role tagjai és a meghívott fellépők. A Role-tábort a dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói Szent István-házában, valamint a Hargita Megyei Önkormányzat multifunkcionális házában tartják.
Az eredeti elképzelés szerint a táborban az utolsó próbák megtartása lett volna a cél. „Csaba testvér megkért minket, hogy a gyerekek is hadd legyenek ott a próbákon, hátha kedvet kapnak ők is a zenéléshez, alkotáshoz. Most ott tartunk, hogy azok a zenészek, akik éppen nincsenek lefoglalva valamelyik próbán, a gyerekekkel foglalkoznak: kicsit tanítanak, hangszereket mutatnak, bevezetik őket a művészetnek ebbe az ágába.
Ebben nagy-nagy segítségünkre lesz a budapesti Lighthouse zenekar” – árulta el Nagy Tivadar, a Role vezetője. A táborban minden este 9 órától koncertet tartanak, amelyre a nagyközönséget is várják. Ma este tábornyitó Role-estre kerül sor, kedden nyílt napot tartanak, délután 3 órától az érdeklődők betekinthetnek egy próbába, 7 órától a zenekar jelenlegi és volt tagjai mesélnek az elmúlt 25 évről, 8 órától hangszerbemutató lesz, 9 órától pedig a Lighthouse koncertjére várják az érdeklődőket. Szerda este a Pozitív Töltés, míg csütörtökön az Overlapping zenekar koncertezik.
„Érdekes módon három olyan volt Role-tag vállalt koncertet, akik Magyarországon élnek, és jönnek a zenekarukkal. Teljesen más műfajban játszanak, mint a Role, és egymáshoz sincs közük. Ilok Rudi, a legelső énekesünk Kecskeméten él, onnan jön a zenekarával, ők progresszív zenét játszanak. A másik Demeter Zsolt, aki rövid ideig volt a zenekarunk tagja. Az egyetlen régi tévéfelvételünkön, amit a Csíki Tévé készített, ő jelent meg. Máig is az egyik legjobb barátunk, és sokat segít mindenben, amikor kint vagyunk. Az ő zenekara inkább feldolgozásokat játszik.
A budapesti Lighthouse zenekar tagjai nagyon jó barátaink, közösen is szoktunk zenélgetni, a koncerten – akárcsak a többi táborozó – ők is fellépnek majd” – mondta a zenekarvezető. A koncerten gyerek- és felnőttkórus, sztármeghívottak is fellépnek, háttérvetítésekkel, animációkkal színesítik a fellépést. „Igazából megszűntek a műfaji határok is. Az Carmina Burana hangzásvilágától a modern dzsesszes hangzásig mindenfelé kalandozunk” – osztotta meg lapunkkal Nagy Tivadar. A koncerten látható-hallható lesz Gergely Simon Ibolya vezényletével a Nagy István Művészeti Iskola gyerekkórusa.
A koncert egyik sztárvendége Varga Miklós, akivel a zenekar már dolgozott együtt az Illés Lajos-emlékkoncerten. Egy másik sztárvendég Horváth Kornél lesz, a világ egyik leghíresebb és legelismertebb perkúcióművésze, Zorán állandó zenekarának tagja, aki az egyik csíkszeredai Dob-Ban Ritmusfesztiválon ismerkedett meg a zenekar tagjaival. A koncert programja három részből áll: az elején a zenekar 1995-ig írt dalait játsszák, a középső részben a Pille című csángó műsorukból adnak elő részleteket, majd a legújabb dalaik is felcsendülnek. A látványt Demeter Zsuzsanna tervezi, ugyanakkor egy, a Role-dalokra készült animáció is látható lesz. A hangeffektusokat Málnási Szabolcs (Potyautas) készíti. A koncertet Csíkszereda és a Hargita megyei önkormányzat támogatja.
Péter Beáta
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.