Az első Székelyföldi Kovácsoltvas Kiállítást és Bemutatót szervezi meg szeptember elején a Kovászna Megyei kereskedelmi és Ipar Kamara.
2013. augusztus 21., 16:282013. augusztus 21., 16:28
Édler András, a kamara elnöke sajtótájékoztatón elmondta, a szeptember 6-8 között sorra kerülő rendezvény célja a régi mesterségek népszerűsítése. A Park vendéglő parkolójában öt tűzhelyet állítanak fel, ahol a meghívott kovácsok és inasaik bemutatókat tartanak. Magyarországról 12, Lengyelországból öt, Szlovákiából egy, míg Székelyföldről öt kovácsmestert hívtak meg, mindannyian kiállítási tárgyakkal érkeznek, az érdeklődők kerítést, kilincset, ajtópántot, szerszámokat, sőt fegyvereket is láthatnak.
Nagy György olaszteleki kovács a kiállítás ötletgazdája, ő készítette a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum kovácsoltvas lépcsőkorlátait, lámpáját is. Mint elmondta, Magyarországon több hasonló rendezvényen vett részt, az anyaországban a népi iparművész címet is megkapta, olyan kovácsmestereket hívott meg, akik magas színvonalon, tájegységenként változó stílusban dolgoznak, és tisztán, alázattal és lelkiismeretesen gyakorolják a szakmát. A fegyverkovács például magyarországi méltóságoknak, tiszteknek készít kardokat, de az angol királyi családnak is dolgozott.
Nagy György felhívta a figyelmet, hogy kovácsoltvas jellegű termékek özönlötték el a piacot, ezek azonban tüzet \"nem láttak\", lézervágóval készítik, majd lefestik feketére, és sokkal rövidebb idő alatt elkészülnek, mint a kovácsok munkái, a hozzánemértőktől mégis szinte annyi pénzt kérnek, mint a valódi kovácsoltvas tárgyakért. A sepsiszentgyörgyi kiállításon az ezek közötti különbségekre is rávilágítanak. A rendezvényen bemutatják Márton László Kós Károly, a művészi kovácsoltvas formatervezője című könyvét, Szőcsné Gazda Enikő muzeológus pedig Kovácsmesterek hagyatéka Székelyföldön címmel tart előadást.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!