Hirdetés

Kossuth-díjas zenészek a kincses városban

Óriási közönségsikernek bizonyult szerda este a Csík zenekar és barátai fellépése, a Kolozsvári Magyar Napok első főtéri nagy koncertjén megtelt nézőkkel a Főtér.

Gyergyai Csaba

Kiss Előd-Gergely

2013. augusztus 22., 16:452013. augusztus 22., 16:45

Egyikük az előadás vége felé meg is jegyezte: ha labdarúgó mérkőzés lenne a Kolozsvári Magyar Napok, akkor a Csík zenekar koncertje az ötödik percben rúgott gólnak felel meg, azaz kezdésnek pazar.

A Kossuth-díjas magyarországi népzeneegyüttes meghívottja a szintén Kossuth-díjat nyert Földes László “Hobó” és Lovasi András volt, akik élen jártak a jó hangulat megteremtésében.
Az idén fennállásának 25. évfordulóját ünneplő zenekar több mint másfél órás műsora azok számára is bőven tartogatott meglepetéseket, akik rendszeresen ellátogatnak Csík Jánosék erdélyi koncertejeire. Hobó két dal között József Attila verseket szavalt, elővezették a kultikusnak számító Kex együttes Elszállt egy hajó a szélben című slágerét, Lovasi András szólólemezéről pedig az Apa övének a csatja című, ritkán játszott dal is megszólalt, mi több, az egyik erdélyi népdal-összeállítás alkalmával színpadra invitálták Erdély egyik legismertebb prímását, a kalotaszegi Fodor “Neti” Sándort is.

A koncertet megelőző közönségtalálkozón Szabó Attila, a Csík zenekar gitárosa és hegedűse úgy nyilatkozott: szeretnek Erdélybe járni, hiszen az a muzsika, amit játszanak eredeti formájában a leginkább itt maradt fenn. A Kolozsvári Rádió szervezte eseményen ugyanakkor a kincses város érdeklődő közönsége megtudhatta, a Csík zenekar Lovasi András javaslatára kezdett el könnyűzenei feldolgozásokkal foglalkozni, az első világzenei elemeket is tartalmazó lemezük a Senki nem ért semmit rögtön sikert aratott.

A három éve feloszlott Kispál és a Borz együttes basszusgitárosa és frontembere elmondta, 2001-ben – amikor épp a szólólemezét készítette – találkozott a Csík zenekar zenészeivel, a környező balkáni népzenét játszó együttesek példáját emlegetve győzte meg őket, hogy nyissanak a könnyűzenei műfajok felé. Majorosi Marianna a zenekar énekese az alternatív rockdalok feldolgozása kapcsán elmondta: a dalok megformálásával nem volt gondja, hiszen technikailag ez nem jelentett nagyobb kihívást a népdalokénál. Hozzáfűzte, kisebb nehézsége a szövegekkel támadt, hiszen Lovasi András vagy Kiss Tibor szövegeivel szemben a népdalok szövege jóval egyszerűbb. A beszélgetés során elhangzott, a rockmuzsika és a népzene közti átjárást Szabó Attila biztosította a zenekarnak, hiszen gitárosként ő korábban rockzenész is volt, nem mellesleg hat éves korától hegedül. Ugyanakkor néhány kulisszatitokba is betekintést kaphattunk.

Majorosi Marianna például elárulta, hogy a legnépszerűbb feldolgozásukban – Quimby: Most múlik pontosan – azért nem szerepel fúvós hangszer is, mert amikor elkészítették a dal népzenei változatát, a fúvósuk fáradt volt és inkább aludni ment. Azt is megtudhattuk, hogy sikerüknek köszönhetően ma már a könnyűzenét játszó zenekarok keresik fel őket, hogy dolgozzák fel egyik-másik dalukat. Érdekességként megemlítették, hogy az egyik videómegosztó oldalon, a Most múlik pontosan az egyik erdélyi hozzászóló régi erdélyi népdalnak nevezte, sőt esküdni mert rá, hogy többször hallotta otthon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés