
Fotó: Pinti Attila
Mikulás vezetet tömegközlekedési eszközök szállítják a gyerekeket a hónap folyamán több erdélyi városban. Szovátán egyedi kezdeményezéssel készülnek pénteken.
2019. december 06., 08:562019. december 06., 08:56
Számos gyereknek próbált örömöt szerezni a piros köpenyes, nagy szakállú Mikulás, aki az országban hagyományszerűen december 5-én, csütörtökön este hozta el a várva várt ajándékokat. A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) idén is meglepte a gyerekeket:
A kincses városban ugyanakkor csütörtökön indult el a Mikulás-villamos, amely december 30-ig közlekedik a 101-es vonalon. Az utazás ára megegyezik a tömegközlekedési eszközökre váltandó jegyekével, viszont ha a Télapó is a járművön tartózkodik, ingyen járható körbe a város. Aradon szintén csütörtök este, a városháza előtt felállított karácsonyfa díszkivilágításának felkapcsolásával egyidejűleg helyezték forgalomba a Mikulás-villamost. A különjáratot természetesen itt is a Télapó vezeti, gyerekek pedig csak szülői vagy pedagógusi felügyelettel utazhatnak. A Mikulás-villamos december 29-ig közlekedik, a menetrend megtalálható a megállókban és a közlekedési vállalat honlapján. Marosvásárhelyen a Mikulás által vezetett, feldíszített autóbusz indult útjára, és hónap végégig mindennap más-más útvonalon szállítja az utasokat.
A Szovátai Ifjúsági Szervezet Elhagytam egy mikuláscsomagot elnevezésű akcióval kíván boldog pillanatokat szerezni.
„Mindenki szereti a meglepetéseket. És itt a lényeg a meglepődésen, a nem várt pillanatok okozta örömforráson van, és nem a meglepetés tárgyán. Éppen ezért senki se gondoljon drága ajándékokra, a gesztust, valamint az ötlet rejtélyes izgalmát kell értékelni” – hívta fel a figyelmet a szervezet vezetője.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!