Lapunk értesülései szerint Korondról származik az a tizennégy éves gyermek, akit egy magyarországi házaspár februárban százezer forintért (1500 lej) megvásárolt a szüleitől azért, hogy dolgoztassa.
2013. szeptember 12., 13:082013. szeptember 12., 13:08
Emberkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt vettek bűnügyi őrizetbe Magyarországon egy váli házaspárt, aki februárban Romániában százezer forintért vásárolt meg egy 14 és fél éves gyereket egy családtól azért, hogy dolgoztassa – közölte csütörtökön a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. A közlemény szerint a férj, K. Lajos lopás miatt tett feljelentést a bicskei rendőrkapitányságon hétfőn, a nyomozás során azonban ennél súlyosabb bűncselekményt tártak fel az anyaországi rendőrök.
A rendelkezésre álló információk alapján a házaspár a fiút hivatalos iratokkal gyámságba vette és azért vitte Magyarországra, hogy dolgozzon nekik az év végéig. A megállapodás szerint az anya ezért kapta a pénzt, azonban a „vásárlók\" arról nem tudtak, hogy a gyereknek nem ez volt az első gyámságba vétele és arról sem, hogy volt egy titkos megbízatása is. A rendőrség szerint ugyanis az édesanyja úgy bocsátotta útjára fiát, hogy a lehető legtöbb pénzt lopjon a munkaadóitól, amit küldjön haza Romániába. „A fiú tette is a dolgát és a bő fél év alatt milliós nagyságrendben lopta meg a házaspárt. Ennek kapcsán tett feljelentést K. Lajos Bicskén\" – szerepel a rendőrség közleményében. Kiss Z. Edward hadnagy, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Krónikának elmondta, a gyermek a Hargita megyei Korondról származik, feltételezése szerint pedig a gyerekvásárlás korábbi ismeretség alapján történt.
A házaspárt emberkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. A kiskorút a nyomozók gyermekvédelmi intézményben helyezték el, és a későbbiekben kiadják a román hatóságoknak. Különben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya felvette a kapcsolatot a romániai társszervekkel a székelyföldi anya felelősségre vonása miatt.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!