Hirdetés

Kőrisfából készült csodaautó Koronkán

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Több tízezren jártak a koronkai Szabó Péter által kőrisfából épített autó csodájára a szeptemberi Frankfurti Autószalonon.

Simon Virág

2015. október 02., 15:422015. október 02., 15:42

A büszke tulajdonos, aki művével együtt a héten érkezett haza Németországból, dolgozott már asztalosként, operaénekesként és építészként – egyszerre és felváltva. Hat évvel ezelőtt fából épített egy hintót, amelyet esküvőkre, rendezvényekre lehet bérelni.

„Mikor elkészült, láttam, hogy szép lett, s az emberek is érdeklődnek iránta, bátorságra kaptam, szerettem volna újból valami egyedit alkotni. Arra gondoltam, hogy tömör fából készült autó nincs a világon, ezt fogom elkészíteni. Három éve láttam neki elképzelésem megvalósításának\" – mesélte a kezdetekről Szabó Péter, miközben megmutatta a különleges járgányt. A kivitelezésben segítsége is akadt: Mátyus Csaba falubelije, barátja a mechanikai részek összeállításában, Keresztesi Sándor pedig a famegmunkálásban segédkezett.

Három évig tartó kihívás

A különleges autó rétegezett kőrisfából készült, ugyanis ez a legrugalmasabb fa, ezt lehet a legjobban hajlítani. Hajólakkal kenték le, hogy tartós legyen – tudtuk meg Szabó Pétertől. Mint kifejtette, a jármű hathengeres, 2,2 literes, 110 lóerős Ford Taurus motorral működik. A sebességváltó automata, a kormány szervorásegítésű, a könnyűfém felnik 19 hüvelykesek. Érdeklődésünkre, hogy a hároméves munka alatt volt-e olyan időszak, amikor megtorpant, Szabó Péter azt felelte, igazi kihívás volt számára ezt az autót megépíteni.

„Soha nem gondoltam, hogy nem kellene folytatni. Amikor félig kész volt, akkor kaptam észbe, hogy befejezni is kihívás lesz. Voltak időszakok, amikor egy-egy résznél sokat kellett töprengenem, hogy miként illesszem össze a darabokat, a műszerfal hogyan épüljön be, a kerekek egyformán helyezkedjenek el\" – mondta el a kivitelező. Hozzátette, sok fejtörést okozott, hogy mindkét oldalon egyforma legyen a szerkezet felépítése, hiszen neki nincs ilyen jellegű szakképesítése.

Az autó elkészítése 18 ezer euróba és 4500 órányi munkába került. A hároméves folyamatot fényképek és kisfilmek őrzik, ezeket meg lehet tekinteni a Woodroadster.eu oldalon. Az alkotó azt is elmondta, mindvégig azon töprengett, hogyan nevezze el a járgányt, amely az építés utolsó hetében kapta a Júlia nevet elsősorban azért, mert Szabó Péter feleségét is így hívják. A kivitelező elmondta, az autót azért keresztelte Júliának, mert felesége három év alatt több ezer órát nélkülözte őt, másrészt nemzetközileg ismert név, és leírva szépen mutat a karcsú autón.

Akad-e vevő Júliára?

Még mielőtt az autó teljesen kész lett volna, Szabó Péter találkozott egy informatikai cég tulajdonosával, aki Vásárhelyre látogatott. A cég többek között hangvezérlésű autós programokat gyárt, és a Frankfurti Autószalonra készült. Amikor kiderült, hogy Szabó Péternek van egy faautója, felkínálta a lehetőséget, hogy tulajdonosa részt vegyen a színvonalas kiállításon.

„Reklámozni akarták a programot, én pedig az autót, így mindketten elértük a célunkat. Nagyon sokan megnézték a kiállított faautót, akadt, aki megkopogtatta, hogy valóban fából készült-e. Nagy élmény volt a kiállításon látni, hogy milyen sokan csodájára járnak\" – mesélte Szabó Péter. Hozzátette, több szaklapban cikk jelent meg róla, igazi szenzáció volt.

„Mellettünk volt egy 100 ezer eurós Maserati, azt naponta két-hárman nézték meg, míg Júliát naponta több százan\" – mesélte Szabó Péter, aki szerint kellő módon reklámot csaptak Júliának. „A kérdés csak az, lesz-e türelmem megvárni, hogy olyan vevő kerüljön, aki meg tudja fizetni az árát\" – mondta. Ha eladásra kerül sor, 300 ezer eurón alul nem adja, mert sok időt, energiát fektetett bele, és egyedi darab. Addig is megpróbálja forgalomba beíratni, hogy bérelhető legyen.

A kiállításon találkozott egy román mérnökkel, aki jelenleg Prágában konzul, azelőtt a bukaresti gépjármű-bejegyzési hivatal vezetője volt, ő ígérte meg., hogy közbenjár ennek érdekében. „A jó Isten tudja, mi lesz végül vele\" – sóhajtott Szabó Péter, akinek következő terve, hogy ha sikerül értékesítenie Júliát, egy villanymotoros sportautót épít, természetesen fából.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés