Hirdetés

Kórházba került a Török Zsolt vezette Annapurna-expedíció egyik tagja

Jéglavinában megsérült és kórházba került az aradi Török Zsolt vezette romániai Annapurna-expedíció egyik tagja – közölte hétfőn délután az MTI-vel Barabás László, az expedíció magyarországi szóvivője. 

2014. április 22., 17:122014. április 22., 17:12

Tájékoztatása szerint George Poranciát szombaton, a 2-es és a 3-as tábor között sodorta el egy jéglavina, és mivel a rendszabályokat megszegve nem viselt sisakot, fejsérülést szenvedett. Bár a baleset után egy darabig még folytatták a mászást a 6000 méter fölötti magasságban, a hegymászó egyre rosszabbul lett, és annyira legyengült, hogy egy ponton túl képtelen volt továbbhaladni.

Török Zsolt ekkor telefonon kérte az otthoniakat, hogy kezdjék megszervezni a helikopteres mentést, majd segített Poranciának lejutni a köztes pihenőhelyig, ahonnan a sérült hegymászót hétfőn helikopterrel egy katmandui kórházba szállították. Barabás László tájékoztatása szerint a mentés sikeres volt, Porancia már jól van, várhatóan pár napot tölt kórházban.

Az expedíció a három, jelenleg az alaptáborban tartózkodó taggal folytatódik, és ha sérült társuk felépül, a későbbiekben ő is csatlakozni tud hozzájuk. Török Zsolt jól van, de eléggé kimerítették az előző napok mászásai, és az, hogy egy éjszakát 6200 méteren töltöttek. Bár az 1-es és a 2-es tábort ellepte a hó, a következő időszakra jó időt jósolnak.

Az expedíció tagjai március 28-án indultak útnak, hogy oxigénpalack és serpák nélkül jussanak fel a 8091 méter magas Annapurna tetejére, a Föld tizedik legmagasabb hegycsúcsára, amely az egyik legveszélyesebbnek tartott nyolcezres csúcs a Himalájában. Időjárási és szervezési problémák miatt a mászást csak késve, április második hetében tudták megkezdeni.

Török Zsolton és a meteorológus George Porancián kívül tagja még az expedíciónak Cristian Tzecu temesvári fotós, hegymászó és Catalin Neacsu bukaresti hegymászó. Az expedíció előrehaladása a 4BAKANCS hegymászó portálon követhető nyomon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés