
Két nap alatt közel ötszáz kilométeren át, egymást váltva lovagolják körbe Székelyföldet kezükben a székely zászlóval a Székely lovasok Székelyföldért mozgalom résztvevői.
2014. augusztus 06., 13:232014. augusztus 06., 13:23
2014. augusztus 06., 13:232014. augusztus 06., 13:23
Gyergyószéket Nagyboldogasszony napján járják be a lovasok, és szívesen veszik, ha az útjukba eső településekről is csatlakoznak hozzájuk. Marosfőn a hegytetőn veszik át a zászlót a felcsíkiaktól a gyergyói lovasok augusztus 15-én, pénteken reggel, majd pedig Gyergyószentmiklós felé lovagolnak, hogy aztán innen Remetéig, majd vissza Csomafalva irányába, innen pedig Sikaszóba érkezve adják majd át a stafétát az udvarhelyszékieknek.
„Székelyföld egységes és oszthatatlan. A székely lovas társadalom az önrendelkezési törekvések mellett teszi le hitét és voksát” – ez az alapgondolata az augusztus 15–17. között zajló székelyföldi lovas váltónak.
„Célunk, hogy minden lovast összefogjunk. Ez egy olyan esemény lesz, amelyből a legkisebbtől a legprofibb lovasig mindenki azonos hozzáállással veszi ki a részét” – magyarázta Lutz Levente, a székely lovas váltó főszervezője, a csíkcsicsói Csodaszarvas Lovasíjász-egyesület tagja. Több, mint kétszáz lovas vesz részt a megmozdulásban Háromszékről, illetve Csík-, Gyergyó- és Udvarhelyszékről. Gyergyószéket harminc lovas képviseli, illetve várhatóan még sokan csatlakoznak majd a lovas stafétához.
Katonás fegyelmet tanúsítanának
A székelyföldi összefogás és az összetartozás hirdetése mellett még egy igen lényeges dolgot is bizonyítanának a lovasok. Amint azt Romfeld János, a kezdeményezés gyergyószéki részének szervezője elmondta: „Meg tudjuk mutatni, szót tudunk érteni, fegyelmezettek tudunk lenni, katonás pontossággal, a szabályokat betartva végre tudjunk hajtani kitűzött terveket. A kétszáz résztvevő mindegyikének tartania kell magát ahhoz, hogy az előre kitűzött pontos időre elér a megszabott találkozóhelyekre.”
Gyergyószéket négy lovagló csoport fogja majd át. Összesen 105 kilométert tesznek meg. Átlagosan óránként tíz kilométernyi lovaglást terveztek meghatározott menetrenddel. Az első gyergyói csoport vezetője Farkas Árpád, aki augusztus 15-én reggel 9 óra 10 perckor veszi át a székely zászlót Marosfőn, majd az első megálló Gyergyószentmiklóson lesz, ahová éppen a nagymise után 11.40-kor érkeznek meg.
A legfeljebb tízperces megállónál a Szent Miklós-templom mellett az egyház képviselői és a városvezetés üdvözli a lovasokat, majd innen Szárhegy fele egy másik lovas csoport viszi tovább a zászlót. Ezt a csoportot László Pál és Fazakas Géza vezeti. Szárhegyen 12.15-kor, Ditróban 12.50-kor, Remetén 13.30-kor lesznek a lovasok innen a Görgény hídja felé tartanak, a baktai úton az alfalvi váltó következik 14.20-kor. Ennek a váltónak a felelőse Balázs Barna és Köllő István.
A következő megálló Csomafalva határában, a Somlyó völgyében található farm lesz 15.30-kor, ahonnan már Sikaszóig lovagolnak tovább, Domokos Árpád és Mogyorósi László vezetésével. Sikaszóba 20.40-kor érkeznek meg, és adják tovább a zászlót az udvarhelyszékieknek.
Csatlakozókat várnak
Amint Bajkó Tibor, a szervezésben fontos szerepet vállaló Krigel SK vezetője elmondta, Gyergyószék szerencsés abból a szempontból, hogy végig nappal lovagolnak majd, szemben például az udvarhelyiekkel, akik csaknem a teljes távot éjszaka teszik meg. Így míg máshol a hegyek bércein haladnak a lovasok, Gyergyószéken a településeket is érintik, a közösségek figyelmét is felhívva a kezdeményezésre. Éppen ezért arra számítanak, hogy sokan csatlakoznak majd hozzájuk a falvakban.
Arra kérnek mindenkit, aki teheti, hogy ünnephez méltó viseletben akár huszárruhában vagy lovassportokhoz illő öltözetben csatlakozzon. Minden érintett településen a községvezetők fogadják és üdvözlik a lovasokat, s egy-egy az adott helység nevét jelző szalagot kötnek a zászlóra.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!