
2012. október 26., 08:012012. október 26., 08:01
Mint az a Budapesti Operettszínházban tartott szerdai könyvbemutatón elhangzott, Gál Róbertnek ez már a kilencedik operettes tárgyú munkája. „Tíz évvel ezelőtt gondoltam arra, hogy létre kellene hozni egy olvasmányos, az operettszerzőket és az operett világát bemutató életrajzi sorozatot. Két könyvet is írtam Kálmán Imréről, de Lehár Ferenc, Zerkovitz Béla, Huszka Jenő, Fényes Szabolcs, Seress Rezső, az Emke zenés kávéház is sorra került” – mondta el Gál Róbert.
A Latabár-köteten tavaly november óta dolgozik a Budapesti Operettszínház és a Rózsavölgyi Kiadó közreműködésével, az Országos Színháztudományi Múzeum és Intézet segítségével. Számtalan dokumentumot nézett át, mert véleménye szerint az ilyen munkák alapkövetelménye, hogy hitelesek és időtállók legyenek. „Ha valaki 10 múlva veszi elő a Latyi című könyvet, az is pontosan tudja meg, ki volt ez a csodálatos művész” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy kamasz gyerekként négy, Latabárral készült filmben statisztálhatott. Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház főigazgatója hangsúlyozta, hogy fontosak ezek a kiadványok a színház számára, hiszen a „házi szerzőinkről” szólnak.
Fazekas Gergely, a kiadó főszerkesztője kiemelte, hogy a kötet arányos szerkezetű, Szép Ernő és Molnár Gál Péter Latabár Kálmánról szóló írása keretezi. Szép Ernő azt írta: „én csak azt tudom, a kis Latyi sugárzó, világító csillag.” Molnár Gál Péter pedig: „nagyon nagy színész volt. Egyike a legnagyobbaknak.”
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).