Hirdetés

Könyökpuszi, ökölpacsi: itt a koronaetikett

Hercegi namaszté. Károly brit trónörökös (jobbra) az utóbbi időben két tenyerét mellkasa előtt függőlegesen tartva, kis fejhajtással köszön •  Fotó: Facebook/The Royal Family

Hercegi namaszté. Károly brit trónörökös (jobbra) az utóbbi időben két tenyerét mellkasa előtt függőlegesen tartva, kis fejhajtással köszön

Fotó: Facebook/The Royal Family

Járvány idején az egészség védelme felülírja az évszázada megszokott találkozási protokollt – jelentette ki lapunknak Görög Ibolya. A magyarországi protokollszakértő az elmúlt időszakban látott már politikusokat lábfej- vagy könyök-összeütögetéssel köszönteni egymást, de szerinte kézfogás helyett elég a szemkontaktus és egy fejbólintás.

Bede Laura

2020. november 21., 08:192020. november 21., 08:19

2020. november 21., 08:222020. november 21., 08:22

Jelentősen megváltoztatta szokásainkat a koronavírus-járvány az elmúlt hónapokban. A közvetlen érintkezéssel is terjedő fertőzés miatt a szakemberek már a járvány első hulláma óta folyamatosan arra hívják fel a figyelmet, hogy ha lehet, akkor kerüljük az olyan közvetlen emberi kontaktusokat, mint például a kézfogás, ölelés és puszi – olvasható a Híradó.hu portálon. Mint írták, a vírus rohamos terjedése miatt ezért életbe lépett az úgynevezett „koronaetikett”, vagyis

a hagyományos kézfogást egy ökölpacsival, lábrázással vagy éppen integetéssel helyettesítik.

Hirdetés

Az új köszönési formák nemcsak a hétköznapokban, hanem a hivatalos találkozókon is felülírták a már megszokott protokollt.

Görög Ibolya magyarországi protokollszakértő a Krónika megkeresésére elmondta, érdeklődve nézte márciusban, a járvány elhatalmasodása elején, miként alakulnak a különböző találkozások. Egy-egy EU-s értekezleten, diplomáciai találkozón látta, hogy lendül a kéz a kézfogásra, hiszen ez automatikus, pár száz éve a vérünkben van. Mint kifejtette, akinek nyújtották, nem-nem integetéssel, mosolyogva hárított, aki meg a kézfogást kezdeményezte, zavarba jött, és elnézést remegve engedte le a kezét.

„Aztán indult a lábfej-összeütögetés – vártam, mikor esnek hanyatt! Utána jött a könyök-összeütögetés, ami szintén nagyon bohókás. Megfigyeltem, hogy maguk a politikusok is felnevetnek”– részletezte a korábban Erdélyben is előadó szakértő. Hozzátette,

Károly herceg a két tenyerét mellkasa előtt függőlegesen tartva kis fejhajtással (namaszté-mozdulattal) köszönt,

de látott már olyat is, hogy valaki a szívére tett kézzel, kis bólintással tette.

„A lényeg, hogy egy találkozásnál, kapcsolatfelvételnél nem a kézfogás számít, hanem a szemkontaktus.

Idézet
Ha annak idején, mikor még lehetett, valaki úgy nyújtott kezet, hogy közben másra nézett, nem engedtem el a kezét addig, míg vissza nem nézett. Aki nem néz rám, az nincs ott”

– hangsúlyozta a protokollszakértő.

Rámutatott, a kézfogást eddig is sokszor helyettesítettük ránézéssel, fejbólintással, kis integetéssel. „És a köszönéssel. Annyit, de annyit mondom, hogy köszönni kell! Aki belép, mindegy, hova: köszön. Folyosón köszöntjük egymást. Fiatal az idősnek, férfi a nőnek – de ne várjuk el, ha nem köszön, köszönjünk mi” – magyarázta a szaktanácsadó.

•  Fotó: Gov.ro Galéria

Fotó: Gov.ro

Görög Ibolya lapunknak azt is elmondta, napjainkban, a járvány idején az egészség védelme felülírja az évszázada megszokott találkozási protokollt, de csak részben. Rámutatott, tisztességesen belépni, köszönni mindig is kötelező volt. A kézfogás helyett pedig elég a szemkontaktus és egy fejbólintás.

Ugyanakkor az Index.hu beszámolójában az úgynevezett könyökpuszi, ökölpacsi és a wuhan shake (lábfej-összeütögetés) mellett említ teljesen érintésmentes köszönési opciókat is. Mint írták,

Kínában a járvány kitörése után óriásplakátokon hirdették, hogy az emberek ne fogjanak kezet, hanem tegyék össze a kezüket, ez a kung sou kéztartás.

Vagy ott van például a szamoai szemöldökrángatás, amihez hasonlót az új-zélandi miniszterelnök, Jacinda Ardern is bemutatott korábban. Zambiában is megvan a módja az érintésmentes üdvözlésnek, nem kell mást tenni, csak összekulcsolni a kezet, tapsolni és köszönni. Szintén üdvözlési mód lehet a meghajlás, amelyet Sylvie Briand, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik munkatársa is ajánlott. A biztonságos köszönési alternatívák mellett a járvány megfékezéséhez továbbra is nélkülözhetetlen a távolságtartás, a maszkviselés és a gyakori, alapos kézmosás.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
Hirdetés
Hirdetés