2009. november 25., 11:132009. november 25., 11:13
A ma este 22 órakor kezdődő buli ezúttal nem a hagyományos helyszínnek számító sportcsarnokban, hanem az Irish & Music Pub nevű szórakozóhelyen zajlik, ahol többek között karaokevetélkedővel, valamint meglepetésnyereményekkel várják a diákságot.
A budapesti Supernem a magyar neopunk színtér legismertebb képviselője, a csapat tagjai – Papp Szabolcs, Pullius Tibor és Mozsik Imre – már több mint 10 éve zenélnek együtt. A profi zenészvilágból verbuvált trió tagjai az UP! zenekarban találkoztak először 1996 körül. A gálaest sztárvendége a rendszerváltozás utáni magyarországi gitárzene egyik alapegyüttesének számító Heaven Street Seven, akik legutóbb májusban játszottak ugyanezen a kolozsvári színpadon, telt ház előtt.
Az angolul éneklést magyar dalszövegekre már közel 10 éve lecserélő zenekar az ezredforduló óta érett, okos, izgalmas, slágeres lemezeket készít, és továbbra is az egyik legnépszerűbb együttesnek számít. A legutóbbi HS7-anyag, a Jazz című lemez tavaly novemberben jelent meg, és a közismert régebbi slágerek mellett Szűcs Krisztiánék bizonyára erről a korongról is játszanak majd néhány kompozíciót. A belépő KMDSZ-tagoknak 10, másoknak 13 lejbe kerül.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.