
Az Év Dala 2023, valamint a Petőfi Zenei Díj Év dala 2023 elismerést elhódító Titán
Fotó: Máthé Zoltán/MTI
Nagyívű tervei vannak az első hellyel együtt járó tízmillió forintos pénzjutalommal az anyaországi dalválasztó show-t megnyerő erdélyi zenekarnak, a Titánnak.
2023. május 02., 16:562023. május 02., 16:56
2023. május 02., 17:002023. május 02., 17:00
A szászrégeni együttes Éjféli járat című szerzeményével nyerte meg a Duna könnyűzenei dalversenyét, a győztes Az Év Dala 2023 cím és a Petőfi Zenei Díj Év dala 2023 elismerés mellett tízmillió forinttal építheti tovább zenei karrierjét. A szombaton rendezett döntőben nyolc produkció versengett a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretében az elsőségért, amelyet a húsz éve a zenei pályán lévő Titán szerzett meg.
„Mikor meghallottam ezt a változatot, ahogy a könnyűzene találkozott a klasszikussal, potyogtak a könnyeim és azt éreztem: hazatalált a dal” – mondta A Dal 2023 győztes zenekarának oszlopos tagja az M1 Ma reggel című műsorában, hozzátéve: az Éjféli járat így olyan lett, mint egy film betétdala. Szabó Előd arról is beszélt, hogy már évek óta külön a verseny felhívására írt dallal pályáztak, idén azonban épp egy turné közepén voltak, ezért egy már meglévő, de nem publikált szerzeményre esett a választásuk.
Fotó: Máthé Zoltán/MTI
„A dal a szeretet, a szerelem fontosságát hangsúlyozza. Sokkal szebb világban élhetnénk, ha mindenkit ezek az érzések vezérelnének” – mondta az énekes a tragikus szakítás ihlette Éjféli járat üzenetéről. Az M1 műsorában Szabó Előd azt is kiemelte, hogy a tehetségkutatókkal ellentétben A Dalban a versenyzők saját szerzeményüket mutathatják be, és a legújabb magyar dalok mérettetnek meg Magyarország egyik legnagyobb televíziós zenei eseményén a heteken át tartó élő show-ban.
A Titán egyébként nemcsak az Az Év Dala 2023 cím és a Petőfi Zenei Díj Év dala 2023 elismerés nyertese lett, hanem – a magyarországi piacon egyedülálló módon – a zenei produkciója fejlesztésére fordítható tízmillió forintos pénzjutalmat is kapott. A nyereménnyel komoly terveik vannak. „Mikor elkészült az Éjféli járat, bár gondolkodtunk, hogy klipet forgatunk hozzá, időhiány és anyagi okok miatt nem tettük. Most azonban már erre is adott a lehetőség. Ezen kívül, mivel idén 20 éves a Titán, jubileumi albumot is szeretnénk megjelentetni, és gondolkodunk egy köszönetkoncert megvalósításán is” – mondta Szabó Előd, aki hangsúlyozta azt is, hogy milyen jó és fontos ugródeszka a Duna dalválasztója.
Fotó: Máthé Zoltán/MTI
A Dal 2023-ban mintegy félezer pályaműből mindössze negyven dal kapott lehetőséget a főműsoridős bemutatkozásra. A szászrégeni zenekar már 20 éve van ezen a pályán, ismertségüknek mégis rengeteget jelent a műsor. Mindezt az is bizonyítja, hogy a május 1-jei marosvásárhelyi koncertjükön rengeteg rajongó fogadta őket, és az Éjféli járatot kétszer is el kellett játszaniuk. Minderről Szabó Előd a Duna Család-barát című műsorában beszélt, ahol azt is elmondta: a legnehezebb feladat az volt, hogy bekerüljenek a negyven dal közé, hiszen már többször is neveztek. Mostani győzelmükre úgy is tekintenek, mint születésnapi ajándék, hiszen májusban ünneplik a már említett jubileumot.
Az időjárás is alakítja az utazási szokásokat: a kánikula által sújtott vidékeken élők egyre gyakrabban választanak olyan úti célt, ahol jóval hűvösebb a klíma. Találó kifejezés erre az új utazási trendre az angol „coolcation”.
Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok megsértheti az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló rendeletét.
Egyre több munkavállaló számára nem a korai nyugdíj a cél, hanem az, hogy ne legyen kiszolgáltatva a munkahelyének. A FIRE mozgalom követői szerint a pénzügyi függetlenség elsősorban azt jelenti, hogy bármikor nemet mondhatnak egy rossz főnökre.
Törvényben tiltotta meg a francia parlament a 15 év alatti fiataloknak a közösségi hálózatok használatát kedden. A tinédzserek egészségének védelmét szolgáló intézkedés szeptemberben lép életbe.
Nagy nyári kedvenc, sokféleképpen elkészíthető és télire is elraktározható befőttesüvegben a friss zöldbab, más nevein zöldpaszuly vagy a Székelyföldön zöldfuszulyka.
Hogyan „gyártott” hamis örökösöket a Ceaușescu-rezsim és milyen módszerekkel szerzett kemény valutát a diktatúra és az ország külső adósságának finanszírozására?
Nem mindennapi látvány fogadta a hétfőről keddre virradó éjszaka a Kolozsváron közlekedő autósokat. Egy túlméretes szállítmányként közúton vontatott repülőgép miatt ideiglenesen leállt a forgalom a város egyik bevezető útján.
Elégedett vagy az arcmemóriáddal? Rögtön felismered a neves közéleti személyiségeket, legyenek azok erdélyi magyar vagy anyaországi celebek, esetleg külföldi sztárok? A Krónika nyereményjátékával most kipróbálhatod.
Ha nyár közepe, akkor Erdélyben is az egyik kedvenc gyümölcs a sárgabarack, más néven kajszibarack.
Ismét megugrottak a kolozsvári szállásárak a fesztiválszezon előtt. Az Electric Castle idején még kedvezőbb áron lehet szállást találni, az Untold alatt azonban már jóval többet kérnek a lakásokért, a tulajdonosok pedig kihasználják a keresletet is.
szóljon hozzá!