
Dánielisz Endre helytörténész kalauzolja Áder János államfőt a nagyszalontai Arany-portán álló tájházban
Fotó: MTI
Többnyire sportrendezvényeket és szabadidős programokat kínál a közönségnek Nagyszalontán a hétfőn megkezdődött, és vasárnapig tartó Hajdúhét.
2017. szeptember 19., 15:472017. szeptember 19., 15:47
2017. szeptember 19., 15:502017. szeptember 19., 15:50
Az immár tizenöt éves rendezvénysorozat első két napján a sportvetélkedőké és az egészséges életmódra nevelésé volt a főszerep, szerdán pedig Kádár Annamária marosvásárhelyi pszichológus, tréner előadását hallgathatják meg a hajdúvárosiak 18 órától a Magyar házban arról, miként lehet megalapozni az önbecsülést és küzdőképességet gyermekkorban.
Kulturális szempontból csütörtök lesz az idei Hajdúhét „fénypontja”, ekkor nyújtják át ugyanis
Az állami kitüntetés átadása után mutatják be a Magyar házban a nyugalmazott tanár Közkinccsé lett a teljes Arany-életmű című kötetét.
A szervezők szerint közkívánatra idén is lesz színházi est a Hajdúhéten: pénteken 19 órától a Zilahy Lajos Művelődési Házban az Anconai szerelmesek című kétrészes, zenés komédia elevenedik meg a Kalocsai Színház művészeinek előadásában. A szombat már teljes egészében bulis napnak ígérkezik a bihari városban, ahol egymást követi a hazai és anyaországi előadók, együttesek mulatós és könnyűzenei koncertje.
Az aznapi kolbászfesztivál zsűrijének tagja és sztárműsorvezetője Erdei Zsolt (becenevén „Madár”) világbajnok profi ökölvívó, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke lesz, aki a szervezők ígérete szerint nem a pofonokat, hanem a pontszámokat osztogatja majd. A Hajdúhetet szombaton este a város első könnyűzenei fesztiválja, a Szalonta Sound zárja minőségi hangerővel, lézershow-val, rengeteg látványelemmel, a bulin hazai és magyarországi lemezlovasok kevernek.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!