Hirdetés

Kiszorul a giccs a vásárhelyi napokról

Csütörtökön este a tervek szerint a hivatalosságoknak a polgármesteri hivataltól a várba való felvonulásával vette kezdetét a Marosvásárhelyi Napok 16. kiadása. Itt már népes közönség várta a szónokokat, az érdeklődők azonban nem az elöljárók, hanem a zenei kínálat (Keresztes Ildikó és a Defender, valamint a Holograf) miatt vették birtokukba a várat.

Szucher Ervin

2012. június 01., 05:532012. június 01., 05:53

A színes és gazdag rendezvénysorozat lényegében már hétfőn délután rajtolt, de a kedvezőtlen időjárás miatt számos eseményt vagy elmosott az eső, vagy kisebb helyszínre szorított be. Csütörtökön, a főtéri kézművesvásár megnyitójára viszont egy hét borús-esős idő után végre kisütött a nap. „Örvendetes váltás történt, és nemcsak az időjárást illetően, hanem a vásár jellegében. Az eddigi zsibvásárt a hagyományőrzés váltotta fel” – nyugtázta a megnyitón mondott beszédében Csegzi Sándor.

A város leköszönő alpolgármestere sikerként élte meg, hogy sikerült megértetnie az illetékesekkel, hogy a városnapokon a Rózsák terének nem a bóvlikereskedelem színhelyeként kell szolgálnia. A számos látogató közül még így is akadt sok zúgolódó, akik jogosan hördültek fel a székelyföldi mesterek hiánya miatt. Miközben saját standja lehetett a Iaşi megyei ikonfestőnek, vâlceai fatálkészítőnek, alig lehetett felfedezni két korondi iparművészt. A szervezők sűrűn kérték az elnézést, mondván, hogy ők sokkal több székelyföldi népművészt hívtak, azok azonban inkább az olténiai Horezun állították ki termékeiket.

„Akiket hívtak, jöttünk” – mondta el lapunknak Balázs Sándor, aki kimondottan művészértékű tárgyakat hozott magával. „Szerencsére már a turisták is kezdenek áttérni a giccsről a valódi értékekre” – magyarázta. A tízáras melegházban gazdálkodó marosvásárhelyi György Attila virágokat állított ki. Tudja, hogy már szinte mindenki beültette kertjét vagy erkélyét, mégis örül, hogy számos nézelődő, pótlás céljából, vásárol. Egy másik helyi termelő, Sófalvi Péter cserépbe ültetett, szemet gyönyörködtető epret kínál. Az idén, szintén premierként vásárt tartanak a Vársétányon is.

A sportvetélkedők zömére a Víkendtelepen kerül sor, a művelődési eseményeket az ifjúsági házban tartják, míg a szabadtéri koncerteket az éppen restaurálás alatt álló vár színpadán. Pénteken este a Dupla KáVé, az Autostop MS és a Cargo, szombaton a Fly Project, a Zanzibar és a Vama, vasárnap pedig a Voltaj, az Edda és az Iris lép fel a tízórai tűzijátékot megelőzően.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés