2010. március 04., 10:302010. március 04., 10:30
Történt ugyanis, hogy Pókember civil „alteregójának”, Peter Parkernek a képregény legújabb, szerdai számában a következő szavakat kell hallania főnőkétől: „Ki vagy rúgva!”.
A fotóriporter Parker helyzetét tovább rontja, hogy utált főnöke New York összes sajtóorgánumánál bemártotta. Mindez persze számos kérdést vet fel a Parker-Pókember páros működéséről. Hogy állja majd a szuperhős a ruhatisztítás költségeit, mit fog enni, egyáltalán miként lesz képes boldogulni? – morfondírozhatnak az olvasók. „Mivel ezután is el akarjuk adni a képregényeket, nem válaszolhatom meg ezeket a kérdéseket” – közölte nevetve Joe Quesada, a Pókember kalandjait kiadó Marvel Comics főszerkesztője. Pókember – vagyis Peter Parker – már korábban is átvészelt nehéz időszakot, két évvel ezelőtt például véget ért házassága a szép Mary Jane-nel, amikor a gonosz Mephisto kitörölte emlékezetéből. Parker kirúgására egyébként a hírpiacnak a gazdasági válság okozta zsugorodása miatt került sor, de úgy tudni, hogy bizony szakmai hibákat is elkövetett.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.