A különleges formájú sziklákon megtörő hullámok 30 méter magasra is felcsapnak a Szardínia északkeleti részén található Capo Testán
Fotó: Kiss Judit
Több ezer éves, ismeretlen rendeltetésű kőépítmények, lélegzetelállítóan mélykék tenger, festői és barátságos kisvárosok, kecses flamingók – mindez Szardínia. Az Olaszország, Spanyolország, Tunézia és Korzika között elhelyezkedő elbűvölő szigetre érdemes szeptember elején-közepén utazni, hiszen ilyenkor ragyogó nyáridőt, felhőtlen eget és meleg tengervizet kínál, de az év bármelyik szakában káprázatos látnivalókat rejteget.
2019. szeptember 22., 15:212019. szeptember 22., 15:21
Juhnyájak, több ezer éves köralapú kőépítmények (nurágik), káprázatosan kék tenger, gyönyörű sziklás partok, flamingók, vadlovak – főként ezekkel a sztereotíp jelképekkel szokták jellemezni Szardínia szigetét. Ezeket a látványelemeket ábrázolják a hűtőmágnesek, a turisták számára gyártott szuvenírek, ezek szerepelnek a legtöbb utazási könyv címlapján.
A Földközi-tenger második, Európa nyolcadik legnagyobb szigetére utazó elé azonban, ahogyan az lenni szokott, természetesen jóval árnyaltabb, színesebb kép tárul, és az összbenyomást korántsem lehetne belesűríteni a pár kiragadott jelképbe. Az Olaszország, Spanyolország, Tunézia és Korzika között elhelyezkedő sziget szeptember elején-közepén ragyogó nyáridőt, felhőtlen eget és meleg tengervizet kínál az oda utazónak, és talán azért is érdemes ellátogatni ebben az időszakban, mert a főszezonnak már vége, és a leglátogatottabb helyeken is valószínűleg kevesebb a turista, mint a nyári hónapokban.
A Szardíniára látogató számára az egyik legkülönlegesebb látvány a sziget sajátos jelképe, a nurági. A zöldellő dombokon, buja növényzettel övezett utak mentén láthatóak a több ezer évvel ezelőtt emelt tömör kőépítmények, amelyekből nem kevesebb, mint 7–8 ezret tartanak számon. A csak Szardíniára jellemző, csonkakúp alakú, zömök toronyformájú építmények valódi rendeltetéséről, céljáról ma is sok vita folyik történészi, régészi körökben. Az ismertetőkben általában az szerepel, hogy a nurágik kultikus célokat szolgáltak, vallásos szertartások helyszínei lehettek, de védelmi funkcióval is bírhattak, közösségi tér, lakóhely is helyet kapott bennük. Vannak köztük nagyon romosak és viszonylag ép állapotúak, amelyeket jól karbantartanak, sőt borsos áron lehet belépni a nurágikba, idegenvezetéssel. Ilyen például a Barumini mellett látható, legépebben fennmaradt nurági, amely 1997-ben került fel az UNESCO-világörökség listájára, vagy a turisták által kedvelt, gyönyörű Alghero város melletti Palmavera komplexum. Az átlagosan 10–20 méter magas, kövekből emelt építmények különlegessége, hogy kizárólag Szardínia szigetén terjedtek el, máshol – a régészek eddigi ismeretei szerint – nem jelent meg a Krisztus előtt 2–3 ezer évvel ilyen rendkívül fejlettnek számító építkezés.
Az elefántszikla kedvelt turistalátványosság, Alghero várostól nem messze található Szűk utcácska Bosa városában, a tangóharmonikás koncertjének és vitájának helyszíne
Fotó: Kiss Judit
Világosan csak az érzékelhető, hogy ezek az egymásra rakott kövek, dacolva a történelem viszontagságaival, több ezer éven át megmaradtak Szardínia szigetén, hogy közölhessék egy rég eltűnt civilizációról: a valaha élt népek képesek voltak időtállóbbat alkotni, mint számos elődjük, utóduk. Egyébként a szigetet számos nép lakta, többek közt a föníciaiak, a karthágóiak, rómaiak, arab hordák, hosszasan uralkodtak itt a spanyolok, és a 18. század elején pár évre a Habsburgok kezébe került. Szardínia jelenleg egyike a speciális autonóm státussal rendelkező régióknak Olaszországban, a státust az 1948. évi olasz alkotmány biztosítja, amely közigazgatási és kulturális autonómiát garantál a régiónak.
A sziget part menti része és belseje is gyönyörű látnivalókat kínál: buja, dús növényzete, hegyes-sziklás domborzata, festői kisvárosai és falvai, épen maradt 11–12. századi templomai mind-mind feledhetetlen hellyé teszik Szardíniát.
A városokon, falvakban nyoma sincs túl nagy rendnek vagy sterilitásnak, természetes életszerűség árad az emberekből és a hangulatból. Úgy tűnik, az Európai Unióban immár mindenhol kötelezővé tett hulladékgazdálkodási szabályzat megtette a hatását Szardíniában: szigorúan négyfelé válogatják a szemetet, és sehol nem látni hulladékot sem az utcákon, sem a tengerparton, sem az országutak mentén. A mediterrán világra jellemző sziesztát is szigorúan tiszteletben tartják: dél felé bezárnak a boltok, kisebb településen az éttermek is, szinte csak a kávézók tartanak nyitva este 5–6-ig, hiszen ekkor élénkül meg a nyüzsgés az utcákon, ekkor telnek meg a teraszok.
A Kelet-Közép-Európában élő számára kissé fura, de rokonszenves, hogy míg itthon este 8 óra felé már ágyba parancsolják a kisgyerekeket, addig a mediterrán városkákban még este 11-kor is vígan tologatják a szülők a babakocsikban az apróságokat. És az is érdekes, hogy
Számos elbűvölő települést lehet látni Szardínián, nem kivétel ez alól a főváros, Cagliari sem. Az odalátogatót egy csapásra elvarázsolják a város szűk utcácskái az emeleti erkélyeken lengő kiterített ruhákkal, azonnal megtetszenek hangulatos terei, otthonos kávézói, életerős pezsgése, ami nem nevezhető zavaró zsúfoltságnak. Cagliari lakosainak száma 170 000, de a hozzá tartozó településekkel együtt eléri a 300 000 főt. Nyilván kedvelik a turisták azért is, mert gyönyörű a kikötője, de a patinás belváros szépsége miatt is. A város legrégibb része a Castello dombtetőn fekszik, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Cagliari-öbölre. A városfalak legnagyobb része ma is teljesen ép, két 13. századi fehér mészkő torony, a Sant Pacras és az Elefánttorony erősíti. A sziget kisebb városai is rokonszenvesek, barátságosak, hiszen az ottaniak is nyitottak, kedvesek, közvetlenek az idegenekkel. Ezt érzékeltük Bosában, Algheróban, és a kivételes szépségű, a mélykék tenger fölötti dombon elhelyezkedő Castelsardóban is.
A palmaverai nurági, amely a történészek szerint időszámításunk előtt 2-3 ezer évvel épülhetett, viszonylag épen maradt
Fotó: Farkas Emőd
Orgosolo talán a legmeglepőbb kisváros, ahol jártunk: szinte mindenik házfalon óriási, színes, Szardínia, Olaszország és a nagyvilág eseményeire, világpolitikai történésekre utaló falrajzok láthatóak.
Az első orgosolói grafittit 1969-ben készítette egy milánói anarchista csoport. Később egy helyben dolgozó rajztanár tanítványaival együtt folytatta a falfestést a településen.
A kisvárosban egyébként fellelhetőek a hagyományos, valószínűleg már eltűnőfélben lévő vidéki élet nyomai: az olasz neorealista filmekből ismert, fekete ruhás, fekete fejkendős asszonyi viselettel is lehet találkozni Orgosolóban. Az egyik patinás templomba léptünk éppen be, ahol fekete ruhás asszonyok takarítottak, sepregettek, feltekerték a szőnyeget az oltár előtt. Amikor kifelé indultunk, hirtelen hangosan kiabálni kezdtek utánunk. Első pillanatban azt gondoltuk, talán illetéktelenül léptünk a templomba, és rendre utasítanak. De mint kiderült, korántsem erről volt szó:
Szűk utcácska Bosa városában, a tangóharmonikás koncertjének és vitájának helyszíne
Fotó: Kiss Judit
Nemcsak innen derült ki, mennyire spontánul, közvetlenül és természetesen tudnak viselkedni a helyiek: a Bosa nevű városban annak is tanúi lehettünk, egyáltalán nem rejtik véka alá indulataikat. Szűk utcácskában volt a szállásunk, a két-három emeletes házak sorát nagyon közel építették egymáshoz, amint az a mediterránon jellemző, hogy árnyékot tarthassanak a nagy melegben. Késő este a házak erkélyein és a szobákban tartózkodók két idős férfi improvizált „koncertjét” hallgathatták: egyikük hosszasan tangóharmonikázott, másikuk harsányan dalolt hozzá. A szomszéd ház egyik lakója, egy megtermett matróna egyszer csak, megelégelve a spontán koncertet, kirontott a házból, és torka szakadtából kiabálni, átkozódni kezdett, hogy azonnal hagyják abba a muzsikálást, mert különben hívja a rendőrséget. Jellegzetes olaszos légkör uralkodott a késő esti utcán: hangos csetepaté zaja visszhangzott. A környékbeli házak magaslati ablakai pedig sorra kezdtek kinyílni, és mintha egy színházi előadást néztek volna, az ablakokban fejek jelentek meg, számos szempár figyelte kíváncsian, ki nyeri a csatát, a muzsikálók vagy az álmából felriasztott matróna. A tangóharmonikás szurkolóinak csalódniuk kellett, ugyanis az asszonyság hagyta el győztesen a csatateret: elhallgatott a zene, a dalolás. És mint egy színházi előadás végén, a nézők is elhagyták a nézőteret, sorra csukódtak a szűk utca házainak emeleti ablakai.
A vidék gasztronómiai szempontból is érdekes: a fekete kendős szárd asszonyok süteményei épp olyan finomak voltak, mint az általunk megkóstolt többi étel a szigeten.
Az éttermekben persze nem olcsó étkezni egy romániai átlagturistának, de európai viszonylatban átlagos árakról beszélhetünk a vendéglátóipari egységekben és a boltokban is. A sziget sajátos gasztronómiai tradíciókkal rendelkezik, egyik fő jellegzetesség a sajtok széles választéka.
Hagyományosan juhtartó népek lakták a szigetet, és ez ma is jól érzékelhető, hiszen úton-útfélen ott legelnek a nyájak. Mindenképpen érdemes megkóstolni a pecorino nevű sajtokat, amelyek tipikus szardíniai ételeknek számítanak, kecske- és tehénsajtok bő választékát találhatjuk a boltok polcain, és rengeteg helyen látni kiírva, hogy „formaggio” (sajt), be lehet térni háztáji gazdaságokba, ahol kézműves termékek kaphatók. A húsfélék is fontos szerepet kapnak a szárd gasztronómiában: rengeteg fajta kolbász, sonka kínálja magát. És mindenképpen szót kell ejteni a zöldségekről, gyümölcsökről:
a standoknál ízletes, sötétzöld, de érett paradicsomot is lehet kapni. Említést érdemel a hagyományos kenyér: a tipikus szárd pékáru kimondottan lapos, van egészen vékony, ropogós, és szintén vékony, de pitaszerű változata is. A pászkaszerű szárd kenyeret olykor olívaolajjal, bazsalikommal is ízesítik. Az érdekes, pillekönnyű textúrájú kenyeret azért készítették vékonyra, hogy a pásztorok könnyen magukkal tudjanak vinni nagyobb mennyiségben – tudtuk meg az orgosolói kenyérmúzeumban, amelyben megismertették az érdeklődőkkel a mindennapi betevő elkészítésének módját, a lisztféléket, amikből készítik a mindennapi eledelt.
Élővilág szempontjából is különleges a sziget, amelynek egyik jelképe a flamingó, Szardíniában azonban más ritka állatfajok is élnek, például fehér szamarak vagy vadlovak.
És a végén hadd ejtsünk szót a lélegzetelállítóan gyönyörű tengerpartokról, azokról a helyekről, ahol a mélykék tengervíz neki-nekirugaszkodik a sziklás partoknak. Néhol magas, meredek sziklák szegélyezik a partot, akadnak öblök, ahol szinte tükörsima a víz, és finom homok borítja a partot, van, ahol olyan óriásiak a hullámok, hogy az ember nem merészkedik a közelükbe, de nem is tehetné, mert a parti őrök éberen vigyáznak, és ha valaki a hullámokba merül, azonnal kihívják sípszóval a vadul habzó vízből.
Az orgosolói templomnál takarító szárd asszonyok, akik süteménnyel kínáltak
Fotó: Kiss Judit
A sziget északkeleti részén helyezkedik el Santa Teresa di Gallura, a település mellett található Capo Testa, az egyik legkáprázatosabb hely, amit láttunk. A világítótorony mellett óriási területen láthatóak elképesztően fura alakú sziklák, mintha kővé varázsolt amorf lények lennének. A tenger pedig óriási erővel csapódik a szikláknak, a magasból látni, amint 20–30 méteres hatalmas vízsugarak csapnak a magasba. Mintha lávát látnánk, amint hatalmas erővel és robajjal tör fel, a látványból fékezhetetlen őserő árad olyannyira, hogy emberi mivoltát parányinak érzi a földönfutó az elemek óriási erejéhez képest.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
Mi lehet a jól sikerült, ízes, megfelelően sós, ropogós kovászos uborka titka? Mostanra úgy tűnik, az volt a kulcsmondat, amit a Székelyföldön hallottunk valamikor régen: ez a bevált módszer egyik nyitja.
Sokan nyugdíjba vonulás után végleg maguk mögött hagyják a munka világát, a 82 éves kolozsvári Török László azonban még ma is minden hétvégén az After Eight klubba indul. A sokak által ismert és kedvelt Laci bácsival beszélgettünk.
Két szibériai tigris látta meg a napvilágot nemrég a nagyváradi állatkertben – a cukiságbombák már várják is a „babalátogatókat”. Igaz, még csak egy üvegfalon át lehet megtekinteni a két kistigrist.
Továbbra is erdélyi városok dominálnak abban a toplistában, amelynek készítői arra a kérdésre keresték a választ, hogy mely romániai városban élnének a legszívesebben az ország lakói.
Az UV-sugárzás kockázatairól sok szó esik, de vajon mennyi napfényre van szüksége a szervezetnek? Kiss Melinda marosvásárhelyi bőrgyógyásszal a napfény szerepéről, az UV-terhelés veszélyeiről és a bőrrák megelőzéséről beszélgettünk.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!