Kirándulás a flamingók Földközi-tengeri szigetén – Pazar természeti szépséget és épített örökséget láthat a Szardíniára látogató

Világosan csak az érzékelhető, hogy ezek az egymásra rakott kövek, dacolva a történelem viszontagságaival, több ezer éven át megmaradtak Szardínia szigetén, hogy közölhessék egy rég eltűnt civilizációról: a valaha élt népek képesek voltak időtállóbbat alkotni, mint számos elődjük, utóduk. Egyébként a szigetet számos nép lakta, többek közt a föníciaiak, a karthágóiak, rómaiak, arab hordák, hosszasan uralkodtak itt a spanyolok, és a 18. század elején pár évre a Habsburgok kezébe került. Szardínia jelenleg egyike a speciális autonóm státussal rendelkező régióknak Olaszországban, a státust az 1948. évi olasz alkotmány biztosítja, amely közigazgatási és kulturális autonómiát garantál a régiónak.

Ahol a szieszta az úr

A sziget part menti része és belseje is gyönyörű látnivalókat kínál: buja, dús növényzete, hegyes-sziklás domborzata, festői kisvárosai és falvai, épen maradt 11–12. századi templomai mind-mind feledhetetlen hellyé teszik Szardíniát.

A városokon, falvakban nyoma sincs túl nagy rendnek vagy sterilitásnak, természetes életszerűség árad az emberekből és a hangulatból. Úgy tűnik, az Európai Unióban immár mindenhol kötelezővé tett hulladékgazdálkodási szabályzat megtette a hatását Szardíniában: szigorúan négyfelé válogatják a szemetet, és sehol nem látni hulladékot sem az utcákon, sem a tengerparton, sem az országutak mentén. A mediterrán világra jellemző sziesztát is szigorúan tiszteletben tartják: dél felé bezárnak a boltok, kisebb településen az éttermek is, szinte csak a kávézók tartanak nyitva este 5–6-ig, hiszen ekkor élénkül meg a nyüzsgés az utcákon, ekkor telnek meg a teraszok.

A Kelet-Közép-Európában élő számára kissé fura, de rokonszenves, hogy míg itthon este 8 óra felé már ágyba parancsolják a kisgyerekeket, addig a mediterrán városkákban még este 11-kor is vígan tologatják a szülők a babakocsikban az apróságokat. És az is érdekes, hogy

Számos elbűvölő települést lehet látni Szardínián, nem kivétel ez alól a főváros, Cagliari sem. Az odalátogatót egy csapásra elvarázsolják a város szűk utcácskái az emeleti erkélyeken lengő kiterített ruhákkal, azonnal megtetszenek hangulatos terei, otthonos kávézói, életerős pezsgése, ami nem nevezhető zavaró zsúfoltságnak. Cagliari lakosainak száma 170 000, de a hozzá tartozó településekkel együtt eléri a 300 000 főt. Nyilván kedvelik a turisták azért is, mert gyönyörű a kikötője, de a patinás belváros szépsége miatt is. A város legrégibb része a Castello dombtetőn fekszik, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Cagliari-öbölre. A városfalak legnagyobb része ma is teljesen ép, két 13. századi fehér mészkő torony, a Sant Pacras és az Elefánttorony erősíti. A sziget kisebb városai is rokonszenvesek, barátságosak, hiszen az ottaniak is nyitottak, kedvesek, közvetlenek az idegenekkel. Ezt érzékeltük Bosában, Algheróban, és a kivételes szépségű, a mélykék tenger fölötti dombon elhelyezkedő Castelsardóban is.

Orgosolo talán a legmeglepőbb kisváros, ahol jártunk: szinte mindenik házfalon óriási, színes, Szardínia, Olaszország és a nagyvilág eseményeire, világpolitikai történésekre utaló falrajzok  láthatóak.

Az első orgosolói grafittit 1969-ben készítette egy milánói anarchista csoport. Később egy helyben dolgozó rajztanár tanítványaival együtt folytatta a falfestést a településen.

Amikor legyőzték a tangóharmonikást

A kisvárosban egyébként fellelhetőek a hagyományos, valószínűleg már eltűnőfélben lévő vidéki élet nyomai: az olasz neorealista filmekből ismert, fekete ruhás, fekete fejkendős asszonyi viselettel is lehet találkozni Orgosolóban. Az egyik patinás templomba léptünk éppen be, ahol fekete ruhás asszonyok takarítottak, sepregettek, feltekerték a szőnyeget az oltár előtt. Amikor kifelé indultunk, hirtelen hangosan kiabálni kezdtek utánunk. Első pillanatban azt gondoltuk, talán illetéktelenül léptünk a templomba, és rendre utasítanak. De mint kiderült, korántsem erről volt szó:

Az éttermekben persze nem olcsó étkezni egy romániai átlagturistának, de európai viszonylatban átlagos árakról beszélhetünk a vendéglátóipari egységekben és a boltokban is. A sziget sajátos gasztronómiai tradíciókkal rendelkezik, egyik fő jellegzetesség a sajtok széles választéka.

Hagyományosan juhtartó népek lakták a szigetet, és ez ma is jól érzékelhető, hiszen úton-útfélen ott legelnek a nyájak. Mindenképpen érdemes megkóstolni a pecorino nevű sajtokat, amelyek tipikus szardíniai ételeknek számítanak, kecske- és tehénsajtok bő választékát találhatjuk a boltok polcain, és rengeteg helyen látni kiírva, hogy „formaggio” (sajt), be lehet térni háztáji gazdaságokba, ahol kézműves termékek kaphatók. A húsfélék is fontos szerepet kapnak a szárd gasztronómiában: rengeteg fajta kolbász, sonka kínálja magát. És mindenképpen szót kell ejteni a zöldségekről, gyümölcsökről:

a standoknál ízletes, sötétzöld, de érett paradicsomot is lehet kapni. Említést érdemel a hagyományos kenyér: a tipikus szárd pékáru kimondottan lapos, van egészen vékony, ropogós, és szintén vékony, de pitaszerű változata is. A pászkaszerű szárd kenyeret olykor olívaolajjal, bazsalikommal is ízesítik. Az érdekes, pillekönnyű textúrájú kenyeret azért készítették vékonyra, hogy a pásztorok könnyen magukkal tudjanak vinni nagyobb mennyiségben – tudtuk meg az orgosolói kenyérmúzeumban, amelyben megismertették az érdeklődőkkel a mindennapi betevő elkészítésének módját, a lisztféléket, amikből készítik a mindennapi eledelt.

Flamingók, lávaszerű vízsugarak

Élővilág szempontjából is különleges a sziget, amelynek egyik jelképe a flamingó, Szardíniában azonban más ritka állatfajok is élnek, például fehér szamarak vagy vadlovak.

És a végén hadd ejtsünk szót a lélegzetelállítóan gyönyörű tengerpartokról, azokról a helyekről, ahol a mélykék tengervíz neki-nekirugaszkodik a sziklás partoknak. Néhol magas, meredek sziklák szegélyezik a partot, akadnak öblök, ahol szinte tükörsima a víz, és finom homok borítja a partot, van, ahol olyan óriásiak a hullámok, hogy az ember nem merészkedik a közelükbe, de nem is tehetné, mert a parti őrök éberen vigyáznak, és ha valaki a hullámokba merül, azonnal kihívják sípszóval a vadul habzó vízből.