Hirdetés

Kiosztották a Bolond Nobel-díjakat

A pisilési inger döntéshozatalra gyakorolt hatását vizsgáló tanulmányt, valamint a wasabis riasztót is kitüntették az értelmetlennek tűnő kutatásokért járó IgNobel-díjjal, melyet csütörtök este osztottak ki a Harvard Egyetemen.

2011. október 04., 06:312011. október 04., 06:31

Az úgynevezett IgNobel-díjat –amelynek nevét az ignoble, vagyis alantas, méltatlan, hanyagolható angol szóból képezték – 1991 óta osztják ki. Az Annals of Improbable Research című magazinban olvasható alapszabály szerint olyan kutatásokkal lehet elnyerni, amelyeket nem lehet vagy nem érdemes megismételni. A minden évben rendkívül humorosan megrendezett díjátadó idén is fergetegesen sikerült. A díjakat valódi Nobel-díjas tudósok adták át a díjazottaknak, akik látszólag egyáltalán nem sértődtek meg kutatásaik kifigurázásán. A tíz díjazottból hét személyesen megjelent a díjátadón, pedig az IgNobel-díjjal nem jár pénzjutalom, sőt a díjazottak maguk fizetik az utazási költségeiket is. A díj idén, a „kémia évében” egy asztalkára ragasztott periódusos táblázat volt (a tréfa az angol table – asztal, illetve táblázat – szó kétértelműségét használta ki).

A díjazottak munkássága rendkívül sokrétű. Az élettani IgNobel-díjjal osztrák és holland kutatókat tüntettek ki, mert kimutatták: a vöröslábú teknősöknél nem ragadós az ásítás. A kutatók egyike, Natalie Sebanz jelenleg Magyarországon is dolgozik, a CEU Kognitív Tudományok tanszékének vendégelőadója. A kémiai díj japán kutatókhoz került. Makoto Imai és munkatársai meghatározták menynyi a wasabi (csípős japán torma) ideális koncentrációja a levegőben ahhoz, hogy vészhelyzet esetén felriassza az alvó embereket.
Az orvosi IgNobel-díjat rendkívül fontos kutatásért osztották ki. A belga kutatócsoport Mirjam Tuk vezetésével azt vizsgálta, milyen hatással van a húgyhólyag telítettsége a döntéshozatalra. A díj átvétele után többen ki is szaladtak a vécére. Pszichológiai díjat érdemelt az a vizsgálat, amely azt próbálta meghatározni, miért sóhajtoznak annyit az emberek.

Biológiai IgNobel-díjjal jutalmazták azokat az ausztrál kutatókat, akik megállapították, hogy egyes díszbogarak bizonyosfajta sörösüvegekkel akarnak párzani (valószínűleg azért, mert a barna bogarakat vonzzák a csillogó barna sörösüvegek). Darryl Gwynne és David Rentz csak azt nehezményezte, miért vártak ilyen soká a díjjal, hiszen a tanulmányuk már 1983-ban megjelent. Köszönőbeszédében Gwynne elmondta, álmatlan éjszakákon át várta, hogy megcsörrenjen a telefon. Sokáig kellett várnia, de megérte. A fizikai díjat francia kutatók érdemelték ki, akik megállapították, miért szédülnek el forgás közben a diszkoszvetők, és miért nem a kalapácsvetők. A matematikai IgNobel-díjat sokan kapták megosztva a különböző világvégejóslataikért. A bizottság könnyelműen díjazta azt a „kutatót” is, aki 2011. október 21-ére módosította korábbi jóslatát.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés