
2010. február 18., 09:152010. február 18., 09:15
A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely diákszínjátszó tagjai egyhetes thaiföldi turnén mutatkoztak be, hét helyszínen tizennégy alkalommal vitték színre a „Részletek a bolyongás meséiből” című előadásukat.
A produkciót Fazakas Misi társulatvezető ötletére improvizálták, három éve játsszák, eddig közel háromszáz alkalommal mutatták be, több hazai és nemzetközi díjat begyűjtve. Az Osonó játéka és szemléletmódja a tavaly Bécsben megrendezett ifjúsági világfesztiválon tetszett meg a bangkoki Moradokmai Színházi Központ és Iskola vezetőjének. Chang Chandruang Kelet-Európa képviselőjeként hívta meg a csapatot a nemzetközi fesztiválra.
A színházi seregszemlén 14 ország képviselői vettek részt, az erdő közepén felépített monk templomban zajló előadásokat harminc thai iskolából több mint négyszáz diák nézte végig. A fesztivál a társulatvezetők, szervezők és kritikusok kiértékelőjével zárult, ahol Chan Chandrugan fesztiváligazgató kijelentette, nem tévedett, amikor meghívta az Osonót, hiszen a sepsiszentgyörgyi csoport a leghatásosabb előadást mutatta be. Jill Navarret Indiában élő amerikai rendező szerint a sepsiszentgyörgyi előadás Tarkovszkij filmjeire emlékeztet, jól koreografált, kifejező testbeszéddel, a produkcióból rendkívüli bölcsesség sugárzik.
A sepsiszentgyörgyi fiatalokra nagy hatással volt a thai ifjak alázata és felelősségérzete. Müller Henrietta, a Mikes Kelemen Főgimnázim tizenegyedikes tanulója elmondta, különleges élmény megtapasztalni a teljesen más kultúrát, azt, hogy a thaiföldiek már szinte idegesítően nyugodtak és szeretetből alázatosak. Kocsis István, a Plugor Sándor Gimnázium diákja kiemelte, életében először érezte a nyomasztó felelősséget, hogy ők mutattak meg és képviseltek egy másfajta színházat, látásmódot.
A diákok az oktatás, a tanár-diák viszony szokatlan megközelítését tapasztalhatták meg Thaiföldön. Bartha Lóránd rendezőasszisztens elmondta, nem véletlen, hogy a világ jó nevű iskoláiban diák és tanár számára kötelező a bentlakás. A vendéglátó thai iskolában egy év alatt mindössze négy hétre engedik haza diákokat, máskor még temetésre sem mehetnek haza. Közösségben megtanulják, hogy kivételesen figyelnek egymásra, elfogadják a szigorú szabályokat.
Az Osonó Bangkok központjában, a Thai Kulturális Központban fővárosi művészek előtt tartotta meg záróelőadását, ezzel a produkcióval avatták fel a nemrég befejezett épület kilencedik emeletét. Fazakas Misi színész-rendező, az Osonó vezetője szerdai sajtótájékoztatón elmondta, Thaiföldön régen nagy hagyománya volt a színjátszásnak, ám ma már csak néhány társulat működik az egész országban, mert a mozi vette át az uralmat. Vendéglátóik ezen próbálnak változtatni, ezért szervezték meg a fesztivált, és az Osonó egyhetes turnéját is. A sepsiszentgyörgyi színházműhely sikerét bizonyítja, hogy Thaiföldön három meghívást kaptak: Indiába, Ugandába és Manchesterbe.
Fazakas Misi szerint a manchesteri tűnik megvalósíthatónak, a tervek szerint a csapat nyáron egy tíz helyszínes európai turnéra indul, amelynek végállomása Anglia. Fazakas kifejtette, a társulat túlnőtte a diákszínjátszás kereteit, ezért terveik szerint pályáznak, hogy egy elhagyott kazánházban ifjúsági központot hozzanak létre, ahol a fiatal színjátszók az érettségi után is szervezett keretek között együtt dolgozhatnak tovább. Az egyetlen romániai magyar nyelvű középiskolai drámatagozat, a Plugor Sándor Művészeti Gimnázium Drámatanszéke működését is tágítanák, idéntől már egész Erdélyből, a szórványvidékekről is várják a diákokat.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.