Hirdetés

Kim Ki-duk dél-koreai rendező Pietája nyerte az Aranyoroszlánt Velencében

Dél-koreai alkotás, Kim Ki-duk rendező felkavaró műve, a Pieta érdemelte ki a legjobb filmnek járó Aranyoroszlán díjat szombaton este a 69. velencei mustrán, amelyen a Michael Mann vezette nemzetközi zsűri megosztva Philip Seymour Hoffmannak, illetve filmbéli partnerének, Joaquin Phoenixnek ítélte a legjobb színésznek járó Coppa Volpit, azaz a Volpi Kupát.

MTI

2012. szeptember 10., 08:112012. szeptember 10., 08:11

Az Oscar-díjas amerikai színész Paul Thomas Anderson vallási drámájában, a The Master című munkában nyújtott alakításával érdemelte ki a világ legrégebbi filmes seregszemléjének rangos elismerését. Filmbeli karakterét sokak szerint a szcientológiai egyház alapítójáról, L. Ron Hubbardról mintázták az alkotók. A zsűri úgy döntött, megosztja a legjobb férfi színésznek járó Coppa Volpit, amelyet Hoffman mellett partnere, Phoenix is megkapott.

A két színészt máris esélyesnek kiáltották ki a jövő évi Oscar-díjra. A The Master révén Paul Thomas Anderson kapta a legjobb rendezését járó Ezüstoroszlánt. Bár a kritikusok esélyesnek kiáltották ki a filmet, a produkciót meglepetésként érhette a két díj, Hoffman ugyanis az utolsó pillanatban, a repülőtérről érkezve esett be a díjátadó gálára a Lidóra, és ziláltsága miatt szabadkozva vette át a Volpi Kupát Phoenix nevében is. Ő vitte el a Paul Thomas Andersonnak járó Ezüstoroszlánt is. Kim Ki-duk Pieta című filmje olyan brutális, hogy nem könnyű végignézni, a dél-koreai rendező azonban olyan meggyőzően szőtte össze a kőkemény thriller és a megindító szerelmi történet szálait, hogy végül ez a versenyfilm kapta Aranyoroszlán díjat.

A dél-koreai rendező visszatérő vendég a nagy múltú velencei nemzetközi filmmustrán, korábban A sziget, a Címzett ismeretlen és a Bin-Jip – Lopakodó lelkek című filmjeit tekinthette meg a Lido közönsége. Utóbbival 2004-ben elnyerte a FIPRESCI díját a lagúnák városában. A Pieta egy könyörtelen uzsorás és egy titokzatos nő története, aki azt állítja magáról, hogy az uzsorás anyja. Kim a film keddi bemutatója előtt elmondta, úgy érzi, hogy filmje elkötelezett humanista alkotás a gazdasági válság korában.

A Pietában a törleszteni képtelen adósok végtagjaikkal fizetnek: a „biztosítási pénzt” az uzsorás kapja. A megcsonkítottak utcai koldusként küzdenek életükért, vagy feladják és öngyilkosságba menekülnek. A film egy megrázó jelenetében egy apa, aki kétségbeesetten próbál pénzt szerezni megszületendő gyermekének, mindkét kezét felkínálja, de előtte még utoljára megszólaltatja gitárját. Az uzsorás kegyetlenségének csak a nő megjelenése vet véget, aki azt állítja, hogy születésekor elhagyta. A férfi eleinte képtelen hinni neki, és brutális próbáknak veti alá, ám az asszony kitartása és szeretete végül meggyőzi. A rendező elárulta, hogy Michelangelo híres Pietájáról, a halott Jézust ölében dajkáló Máriáról mintázta filmje női főhősét. Izraeli film, a Fill The Void főszereplője, Hadas Jaron kapta a legjobb színésznőnek járó Coppa Volpit, amelyre előzetesen épp a Pieta női főszereplőjét, Cso Min-sut tartották a legesélyesebbnek.

A zsűri különdíjával gazdagodott az osztrák versenyfilm, az Ulrich Seidl rendezésében készült Paradies: Glaube. A legjobb forgatókönyvnek járó díjat az Apres mai című film és Olivier Assayas kapta. Assayas nemcsak írója, rendezője is az 1968-as francia diáklázadások után játszódó alkotásnak. A legjobb operatőri munka terén az E stato il figlio című Daniele Cipri-filmet jutalmazta a Michael Mann vezette zsűri.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés