
2012. április 19., 13:252012. április 19., 13:25
Ismét összeállította százas listáját a Time magazin a világ legbefolyásosabb embereiről. A művészeket, üzletembereket, politikusokat, sportolókat felvonultató névsorba idén rekordszámú nem-amerikait vettek be, 54-en nem az Amerikai Egyesült Államok lakói.
„A befolyás természete változásban van. Soha nem volt ez könnyebb és egyben tiszavirág-életűbb, mint ma, a Twitter korában. Éppen ezért igyekeztünk olyan embereket beválogatni, akiknek a munkássága időtálló és – néhány apró kivétellel – dícséretes.” – szögezték le a magazin szerkesztői.
A politikai élet szereplői közül a listán találni Juan Manuel Santos kolumbiai, Dilma Rousseff brazíliai elnököt, Mario Monti olasz kormányfőt, Angela Merkel német kancellárt, Hillary Clinton amerikai államtitkárt, Barack Obama amerikai és Benjamin Netanyahu izraeli elnököt is. Bár a tavaly rajta volt, Nicolas Sarkozy idén nem került fel a listára.
A sportolók legbefolyásosabbjai közt van az amerikai kosaras Jeremy Lin, az argentin futballsztár, Lionel Messi és a szerb teniszező, Novak Djokovics is.
A művészvilágból többek közt Adele, Viola Davis, Rihanna énekesnők, Sarah Burton angol divattervező (ő tervezte Kate Middleton esküvő ruháját) szerepel a névsorban.
Találkozhatunk egyébként Kate és Pippa Midleton nevével is a listán, de rajta van az Európai Központi Bank elnöke, Mario Draghi, az Apple új vezetője, Tim Cook, és az Anonymus-csoport is.
A listát évente, többhónapos válogatási folyamat nyomán állítja össze a Time magazin szerkesztősége.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.