Hirdetés

Kibővül a Sétapálca várostörténeti program Udvarhelyen

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Többnyelvű lesz idéntől a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány által kezdeményezett Sétapálca várostörténeti program, melynek útvonala is megváltozik. 

Fülöp-Székely Botond

2015. március 18., 15:232015. március 18., 15:23

2015. március 18., 15:232015. március 18., 15:23

Az Udvarhelyi Útlevél szimbolikus kiadvány is átalakul, amit szintén több nyelve fordítanak le. „Kitűzött céljaink elérése érdekében olyan személyekkel egyeztettünk, akik »külsősökként« tekintenek a városra, és azt a visszajelzést kaptuk, hogy egyéb dolgok is érdekesek a külföldiek számára, mint amiket mi feltüntettünk” – indokolta meg Péter Ildikó, a Sétapálca program ötletgazdája, hogy miért van szükség az átalakításokra.

Kiderült, hogy nagy népszerűségnek örvend az időszakos virág-, valamint az állandó városi piac, a szocializmusban felépült épülettömbök, a székely kapuk, illetve a vidékünkre jellemző kézműves és gasztronómiai sajátosságok. E visszajelzések figyelembe vételével állítják össze a város történetét és a helyi nevezetességeket bemutató másfél órás sétaprogramot, melyet idéntől románul és angolul is meghallgathatnak majd az érdeklődők.

Az Udvarhelyi Útlevélben leírtakat a tervek szerint négy nyelven lehet majd elolvasni – románul, angolul, németül és magyarul –, illetve a szövegen is változtatnak majd, hogy az érthetőbb legyen más kultúrák számára. „Azért fontos, hogy ezek megvalósuljanak, mert azt tapasztaltuk, hogy térségünkről nincsenek megfelelő leírások idegen nyelveken, kiadványunk pedig ezt szeretné pótolni” – magyarázta Péter Ildikó. Repülőjegy formájú szórólapot is készítettek a népszerűsítés érdekében, amit Magyarországon is bemutattak.

A Sétapálca program április 24-én kezdődik és szeptember 29-éig tart – ez időszakban 20 lej ellenében bárki jelentkezhet a rendhagyó sétákra, amelyeket akkor indítanak el, ha legalább tíz személy összegyűl. „Többen beragasztották fényképüket, és kérték, hogy írjuk be adataikat a szimbolikus útlevélbe. Ebből is látszik, hogy néhányan nagy jelentőséget tulajdonítanak a kiadványnak” – mesélte Péter Ildikó, hozzátéve, hogy sokan családtagjaikat, ismerőseiket lepték meg a kiadvánnyal. A városnéző programot elindítása óta négyszer szervezték meg. 

Filmes városnéző séta Kolozsváron

Mozizás Kolozsváron, feketén-fehéren címmel tematikus városnéző sétát szervez március 21-én, szombaton 12 órától a kincses városban a Korzo Egyesület. A résztvevők betekintést nyernek a város filmes kultúrájába és a régi idők moziinak kalandos történeteibe. Jelentkezni és további információkat szerezni az egyesület www.korzo.org.ro honlapján lehet.
A Lumière fivérek 1895. decemberében mutatták be a század egyik legnagyobb találmányát: a mozgóképet. Budapesten már 1896 nyarán megnyitotta kapuit az első filmszínház. De a kolozsváriak mikor láthattak először filmet? Hol voltak az első mozik? És miért nevezték a kincses várost erdélyi Hollywoodnak? – ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre kaphatnak választ azok, akik részt vesznek a századelőt és két világháború közötti időszakot felelevenítő korzózáson.
A Korzo Egyesület célja az erdélyi kulturális örökség értékeinek feldolgozása, bemutatása. Az egyesület tagjai azt remélik, hogy az áltaéluk szervezett rendhagyó városismereti sétákkal, múzeum- és műemlékpedagógiai foglalkozásokkal, konferenciákkal, innovatív és interaktív módszereken alapuló programokkal hozzájárulhatnak ahhoz, hogy minél többen felfigyeljenek a helyi értékekre.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés