
2010. október 18., 09:272010. október 18., 09:27
Németországban már sok kiállítás foglalkozott a náci korszak eseményeivel, az új összeállítás jellegzetessége, hogy magát Hitlert állítja előtérbe. Csaknem 75 év telt el a nácik hatalomra jutása óta, és a németek manapság már nem csupán egy dimenzióban, zsarnokként tekintenek a Führerre, hanem azt is látják, hogy nagy népszerűségnek örvendett, miközben háborúba vezette az országot. Hans-Ulrich Thamer kurátor szerint a kiállítás azt vizsgálja, „hogyan lehet magyarázni Adolf Hitler hatalmát és befolyását, uralkodó szerepét. Az anyag igyekszik feltárni a rezsim működési módját, tömeges támogatottságát és destruktív erejét” – mondta Thamer, aki a münsteri egyetem történészprofesszora. A csaknem 600 bemutatott tárgy és dokumentum, valamint 400 fotó időrendben kíséri végig a rendszer sorsát, csaknem háromnegyedük a múzeum gazdag saját anyagából került ki. A náci korszak idején Hitler mindenütt jelenvaló volt a hétköznapi életben, még a játékkártya lapjain is, de a kurátor úgy döntött, nem mutat be egyetlen olyan tárgyat sem, amely a diktátoré volt. Ezt azzal magyarázta, hogy a rendszer természetéről nem sokat mondtak volna, másfelől pedig nem kívánta erősíteni „azt a sajátos vonzerőt, amelyet az ilyen tárgyak sugároznak”. Thamer nem számít arra, hogy a kiállítás polémiát vált ki. Németország az utóbbi években egyre jobban hozzáedződött ahhoz, hogy szembenézzen a hitleri uralom jelenségével. A kiállítás február 6-áig tekinthető meg.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.