
Elkészült Románia első „úszó” szállodája a Krassó-Szörény megyei Berszászkánál, a Dunán. A bungalókból álló, cölöpökön nyugvó létesítmény a tervek szerint két hét múlva látogatható lesz.
2016. június 16., 14:222016. június 16., 14:22
2016. június 16., 14:572016. június 16., 14:57
Elkészült Románia első „úszó\" szállodája a Krassó-Szörény megyei Berszászkánál, a Dunán, a folyam partjától 30 méterre található, bungalókból álló építmény a szerbiai oldalra néz. A bánsági település elöljárói szerint két hét múlva felavatják a 15, cölöpökre épített házikót, amelyeket részben európai alapokból, részben pedig egy helyi magánvállakozó támogatásából építettek. A különleges szállodakomplexum egyedülállónak számít Romániában, így a helyi vezetés azt reméli, hogy hamarosan felélénkül a turistaforgalom a Duna partján fekvő településen, és hogy a cölöpépítményen fekvő létesítmény hasonló lesz olyan távol-keleti vízi szállodákhoz, mint amilyenek például a Maldív- vagy a Fülöp-szigeteken kápráztatják el az odalátogatókat.
Petru Nicolae, a település polgármestere az Adevărul című lapnak azt mondta, a munkálatokat négy évvel ezelőtt kezdték el, de többször is akadályokba ütköztek: adott ponton négy bungaló elkezdett a vízbe süllyedni a kivitelezési technikák hiányosságai miatt, később azonban korrigálták az építkezési módszereket. A helyi lakosság is azt reméli, az „úszó\" szálloda számos turistát vonz majd a környékre. A polgármester kifejtette, most végzik az utolsó simításokat, mellvédeket állítanak fel, öltözőket alakítanak ki, véglegesítik a kikötőhelyeket, amelyeken a vendégek napozhatnak.
Az „úszó\" szálloda elkészítése eddig 400 ezer euróba került, egy bungaló megépítése 18 ezer euróba. A házikók földszintjén nappali, konyhafülke, fürdőszoba, a manzárdban pedig hálószoba van, ezen kívül kis teraszok is tartoznak a bungalókhoz. Az „úszó\" szálloda megépítésével kilenc új munkahely létesült, további kilenc személy dolgozhat a létesítményben, ha az étterem is megnyílik, a közeljövőben pedig további 15 házikót építenek. Addig is, amíg elkészül a vendéglő, gyorséttermi ételek állnak a vendégek rendelkezésére a létesítményben. Egy bungaló kibérlése egy éjszakára 250 lejbe kerül majd. Az erdős-hegyes vidéken fekvő Berszászka nevét patakjáról kapta. A település környékén látványos kanyonok, vízkitörések, barlangok, vízesések találhatók.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!