Hirdetés

KFT-koncert és utcaszínház a Nagyváradi Őszön

•  Fotó: Nagy Orsolya

Fotó: Nagy Orsolya

Utca- és kocsmaszínházi előadások, vidámparki hangulat és koncertek – többek között a Zanzibar és a KFT együttes – jelentették a Nagyváradi Ősz fesztivál záró hétvégéjének főbb programjait.

Balogh Levente

Nagy Orsolya

2009. október 12., 11:082009. október 12., 11:08

Utcaszínház, kávéházi előadások, koncertek, csapolt sör és sült gesztenye: mindezt megtalálhatták egy helyen azok, akik kilátogattak a Nagyváradi Ősz fesztivál hétvégi rendezvényeire a város központjában. A rendezvénysorozat utolsó hetében szinte minden órában más és más program várta az érdeklődőket.

Az események a záróhétvége nyitányaként csütörtökön pörögtek föl, ekkor kezdődött meg a színpadok és sör sátrak építése a történelmi belvárosban, ezért a teljes környéket lezárták a gépjárműforgalom elől. Ez – főleg az első órákban – jelentős fennakadásokat okozott a közlekedésben.

A központban megjelent mindenki, aki ilyenkor szokott: a bóvli- és a trikóárusok, de a fiatal képzőművészek is, akik az utcán állították ki műveiket. Miközben bohócnak öltözött fiatalok gyűjtöttek adományokat a rászoruló gyermekek számára, a bátrabbak a legkülönbözőbb vidámparki játékokat is kipróbálhatták: a csillogó masinákból messzire elhallatszott a fejük tetejére állított, megpörgetett „utasok” sikítása, a dodzsempálya pedig idén is a legnépszerűbbek közé tartozott. A városháza elé felállított, tekintélyes méretű sörsátorban estére még táncra is perdültek az emberek.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a legtöbb váradi kulturális intézmény aktuális műsorát, programját bevonják a Nagyváradi Ősz órarendjébe. Így a csütörtök reggel az Árkádia Gyermek- és Ifjúsági Színház Lilliput Társulatának, tehát magyar tagozatának János vitéz című előadásával indult. A következő magyar nyelvű programpont Vetési Nándor kocsmai fellépése volt: a kolozsvári színművész Bertold Brecht Dobszó az éjszakában című darabját adta elő a sétálóutcai Louis kávézóban.

A Kossuth (Independenţei) utcai parkoló péntekre hatalmas koncertteremmé változott. Az itt felállított nagyszínpadon lépett fel a népszerű magyarországi Zanzibar együttes. Őket David Bryan amerikai származású, Nagyváradon gyakran fellépő énekes követte az egyre csak gyűlő tömeg előtt, majd DJ Chrome és a Fly Project következett. Szombat délelőtt a debreceni színház művészei szórakoztatták a járókelőket a város korzóján.

Estére ismét a Kossuth utcai színpad lépett elő fő helyszínné, fél nyolckor ugyanis a 80-as évek magyar alternatív zenei irányzatának egyik jellegzetes együttese, a KFT koncertjére várták a rajongókat. A kellemesen langyos időben jó néhány ezren öszszegyűltek a színpad előtt, ahol Laár András és együttese felvezetésként mindjárt az egyik legnagyobb slágerrel, a Bábu vagy című dallal indított, amellyel annak idején berobbant a köztudatba az 1981-es táncdalfesztiválon.

A Korlátolt Felelősségű Társaság ezt követően mintegy másfél órán keresztül izzította a népes közönséget, a számok között Laár – aki, mint közismert, a L’art pour l’art abszurd humortársulat vezetője is – néhány humoros költeményét is elszavalta. A koncert végére maradtak a legismertebb számok – a Balatoni nyár, a Bál van az Operaházban és az Afrika –, amelyek során már a közönséget is sikerült megénekeltetni, így a koncert annak ellenére is jó hangulatban zajlott, hogy a KFT-t inkább a mélyebb gondolatiságot hordozó, társadalom- és rendszerkritikus dalokat játszó, nem pedig a sör-virsli jellegű rendezvények hangulatfelelőseként ismert együttesek egyikeként tartják számon. A KFT-t este kilenctől a román System követte, tegnap estére pedig a Voltaj zenekart várták a rajongók.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés