
Idén 55 kezdő hegymászó jelentkezett a sepsiszentgyörgyi Alpin Sport Egyesület felhívására, hogy többhetes felkészítő után megmásszák a 4810 méter magas Mont Blanc-t.
2013. július 10., 14:512013. július 10., 14:51
Tulit Zsombor hegymászó, az expedíció szervezője az MTI-nek elmondta, a jelentkezők közül a felkészülés során választják ki azokat, akik szeptember első hetében a Mont Blanc-expedícióra indulhatnak. \"Az is lehet, hogy két-három jelentkezőt találunk alkalmasnak, de az is megtörténhet, hogy nyolc-tíz embert is magunkkal viszünk\" - mondta Tulit Zsombor. A jelentkezők, akik között 17 éves is, de ötven év fölötti is akad, felkészülés során megtanulják a mászási technikákat, a lényeg azonban az ismerkedésen van.
\"A hegymászás nagymértékben bizalmon alapul. Akárkivel nem kötöd össze magadat\" - magyarázta a szervező. A kezdőknek szánt Mont Blanc-expedíció a Székelyek a magasban sorozat része, de bihariak és magyarországiak is jelentkeztek a felkészülésre. \"Mi, a szervezők vagyunk a székelyek, a többiek székelyesednek\" - jegyezte meg tréfásan Tulit Zsombor. A Mont Blanc-expedíciókkal a székely hegymászók azt akarják bebizonyítani, hogy minden egészséges, közepes állóképességű, de akaraterővel rendelkező személy, aki erősen vágyik a csúcs meghódítására, felkészült társak segítségével elérheti a célját. Az első öt Mont Blanc-expedíció során mintegy negyven kezdő hegymászó jutott fel az Alpin Sport Egyesület tagjaival együtt az Alpok legmagasabb csúcsára. A korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is az egyesület biztosítja a kezdőknek a felszerelés egy részét, és a költségekhez is hozzájárul.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!