2011. május 25., 09:202011. május 25., 09:20
A rendezvénysorozat ugyanis jelentős tömegeket vonz, és még akkor is, ha az utóbbi években egyre többen hagyták el a várost, menekülve a többnapos felfordulás elől, hiányukat a környékről és más vidékekről érkezők pótolták. „Tisztában vagyok azzal, hogy sokan utaznak el a városból, de azt is tudom, hogy ilyenkor még többen jönnek. Tény, hogy az évek során még egyetlen olyan helyszínünk sem volt, amelynek elégséges lenne a befogadóképessége” – vázolta a helyzetet Csegzi Sándor alpolgármester, aki szerint az idén úgy próbálják csökkenteni a népsűrűséget, hogy a rendezvényeket mintegy tíz helyszínre osztották el. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a zene és a lacikonyházás rajongói ne vennék birtokukba a várat. Csütörtökön este többek között a 100 tagú cigányzenekar muzsikál a várszínpadon, majd Nicu Alifantis és Mircea Baniciu lép közönség elé, pénteken a helyi együttesek váltogatják egymást, szombaton Zoltán Erika, Komár László és a Bere Gratis koncertezik, míg vasárnap Kiss Kata és zenekara, majd Alex szórakoztatja a tízórás tűzijátékra várókat. A rendezvénysorozat sztárvendége Sandra, aki szintén vasárnap este fél 7-től a főtéri színpadon énekel.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!