
Háromszéki rockzenekarok lépnek fel idén is a hagyományos ünnepváró kézdivásárhelyi rendezvénysorozat, a Rockkarácsony keretében.
2013. december 19., 18:002013. december 19., 18:00
A zenei program jelenlegi formájában már négy éve biztosít teret a háromszéki rockegyüttesek fellépésének. A rendezvény idén pénteken, december 20-án kezdődik a For You Pubban. A kétnapos rendezvényen tizenhat együttes lép színpadra és mindegyik zenekar legtöbb egy órát játszik – közölték a szervezők.
A zenekarok először alkalomhoz illő saját szerzeményt adnak elő, majd szabad repertoárral folytatják a koncerteket. December 21-én éjfélkor az együttesek közösen éneklik el a rendezvény „himnuszát” – a Piramis együttes Ajándék című dalát –, amelyhez a zenei alapot a Metropolis együttes biztosítja.
A Rockkarácsony gördülékeny szervezéséért megalakult a Rockkarácsony Egyesület is, amelynek célja továbbra is teret biztosítani és népszerűsíteni az élő zenét és a dalszerzést. A fesztivál megnyitóját pénteken 19 órától tartják, és mindkét napon nyolc háromszéki együttes zenél majd késő éjszakáig.
Pénteken fellép az Akusztik, a Szekler, a Prog Organ, a Jazz Kaláka, a T. Mania, a Background, a Black Velvet és a Bumeráng együttes. Szombaton az NMG, az Inogsz, a Mercedes Band, az Exit Rock Band, a Metropolis, az Éli, a Légió és az Overloaded zenél. A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a koncertteremben tilos a dohányzás. Dohányozni csak a bejárat előtti sátorban szabad, ahol élő közvetítésben, monitoron látható és hallható a koncert.
Szabó Enikő
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!