
Fotó: Bartos Lóránt
Számos nagyszínpadi fellépővel – többek közt Bródy János, Szabó Ádám, a Punnany Massif, a Republic, a Zanzibár és a Kormorán koncertjével – várják a szerdán kezdődő és augusztus 30-ig tartó kézdivásárhelyi városnapokra a szórakozni vágyókat.
2015. augusztus 25., 15:202015. augusztus 25., 15:20
Az Őszi Sokadalom kínálatát dzsessz- és blueskoncertek, kulturális és gazdasági programok is színesítik.
A magyarországi Punnany Massif zenekar szombaton koncertezik az Őszi Sokadalom Gábor Áron téri színpadán, míg Bródy János vasárnap 19 órától, a Kormorán pedig ugyanezen a napon 21 órától várja a szórakozni vágyókat. Az Őszi Sokadalom nagyszínpadán fellép még Szabó Ádám, a Dirty Slippers, a helyi László Attila, a Republic, a Șuie Paparude zenekar, a Musicum, a Zanzibár és a Szempöl Offchestra is.
Kísérő programokból sem lesz hiány a városnapokon: a Praxis Project és a Wise Interact csapata újra megszervezi a Kreatív Lounge sokadalmi minikonferenciáját, amely témája ezúttal az Innováció a turizmusban. Az előadássorozat alkalmával idegenforgalmi vállalkozásokkal, újszerű kezdeményezésekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők szombaton délelőttől egészen vasárnap délig a Gábor Áron téri nagysátorban. Míg szombaton az arculattervezés, a turizmus újragondolásának hogyanjáról, valamint világhálós fejlesztések pozitív példáiról lesz szó, addig vasárnap a háromszéki turizmus kerül górcső alá.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is várja a Borudvar a blues-dzsesszrajongókat, újdonságként pedig rockabillyt játszó zenekarokat is meghívtak. A programok már hétfőn kezdődtek, a szervezők elmondása alapján „itt már lehetett melegíteni hétvégére az igényes koncertek és karakteres borok kíséretében”.
Ennek megfelelően a PapaJazz nyitotta a fellépők sorát, szerdán a kézdivásárhelyi Ego Sum együttes biztosítja a jó hangulatot. Ugyancsak kézdivásárhelyi zenekar lép fel csütörtökön is, ugyanis a The Crazy Plumbers mutatja be nemrégen elkészült első lemezét. A Budapest Ragtime Band csütörtökön koncertezik, majd péntektől népzene és borkóstolás tarkítja a programot: míg pénteken a Prog Organ Band muzsikál, addig szombaton táncház lesz, vasárnap pedig a Perkő néptáncegyüttes lép fel.
Az utcazene-kínálat is tovább bővül az idei városünnepen, így ezúttal két helyszínen várják az érdeklődőket az élő zenét játszó együttesek – tájékoztatott Tofán Levente szervező. A Vigadó közelében található helyszínen kívül a Jazz Café előtt is fellépnek a zenekarok.
Míg szombaton 11 órától, addig vasárnap 12 órától kezdődik az utcazene programja, amelynek meghívottjai a kolozsvári Indie Folker, a marosvásárhelyi The Pinwheels, a temesvári Grave for Sale, a sepsiszentgyörgyi Spontán zenekar, valamint a helyi tehetségek közül az Ego Sum, Veress Hunor és bandája, illetve a The Crazy Plumbers.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!