
Fotó: A szerző felvétele
2012. február 27., 09:382012. február 27., 09:38
Kézdivásárhely legidősebb polgára, Csomós Rozália február 24-én ünnepelte századik születésnapját. Az idős hölgyet ez alkalomból a rokonokon és ismerősökön kívül Rácz Károly, a város polgármestere, a Vöröskereszt, a református és katolikus egyház keretében működő csoportok, valamint a nőszövetség tagjai köszöntötték fel.
A tisztes kort megért, kitűnő szellemi frissességnek örvendő Rózsika néni nagy örömmel fogadta az őt ünneplőket, akiknek jó kedéllyel mesélt a hosszú élet titkáról, amelyről sajátos véleménye van: becsületesen, békességben kell élni mindenkivel, mert akkor az Isten is velünk van. A százéves hölgy hajlott kora ellenére szemüveg nélkül olvas, napirenden van a város dolgaival, minden érdekli.
Az idős nő két férjet temetett el, gyereke nem született. Ma a szomszédai és ismerősei tartják vele a kapcsolatot, így nem szenved hiányt semmiben. Az élet ösvényén mindig a pozitív gondolkodása és Istenbe vetett hite segítette. Az ünnepi torta gyertyáinak az elfújásakor is azt kívánta a jelenlevőkkel együtt, hogy jövőre is közösen ünnepelhessék meg a 101. születésnapját is, majd vidáman koccintott a vendégeivel.
Deák Mária
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).