
Fotó: inforadio.hu
2009. január 08., 23:012009. január 08., 23:01
A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában szerda este két férfit lőttek le; a csepeli önkormányzat csütörtökön megerősítette azt az előző napi információt, amely szerint Takács József, az intézmény igazgatója és helyettese, Papp László a gyilkosság áldozata. Bodnár Zsolt, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese és Keszthelyi József, a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón ismertették a nyomozás részleteit. Mint kiderült, a rendőrök azt követően kaptak jelzést, hogy a biztonsági őr kirohant az iskolából, és egy zöldségestől segítséget kért. Elmondása szerint az iskolában egy csuklyás férfi lövöldözött, aki azután elmenekült. A helyszínre érkező rendőröknek azt mondta, hogy egy, a közelmúltban elbocsátott tanuló lehetett az elkövető.
Keszthelyi József tájékoztatása szerint azonban a helyszínen vérnyomokat találtak a biztonsági őrtől az általa elmondott menekülési útvonaltól eltérő irányban. Az intézmény teljesen be volt kamerázva, de a rögzítésre szolgáló szervernek nyoma veszett. A szerver elhelyezésére szolgáló szoba ajtaján véres lábnyomot találtak, amelyről később kiderült: az a biztonsági őrtől származik, ő rúghatta be az ajtót.
A nyomozás során kiderült, hogy a biztonsági őrt és a gazdasági igazgatót egy 3-4 millió forintos sikkasztási ügy miatt bocsátották el az állásukból szerdán. A gazdasági igazgató estére találkozót beszélt meg az alapítványi iskola vezetőjével, hogy az elbocsátásból adódó technikai kérdésekről beszéljenek. Az intézményvezető magával vitt egy pedagógust is, aki egy magnóval a zsebében rögzítette a találkozón elhangzottakat. A gazdasági igazgató pedig a csalás és közokirat-hamisítás miatt korábban büntetett biztonsági őrt vitte magával.
A felek félórán keresztül beszélgettek, majd a felvétel alapján, a biztonsági őr egyszer csak – 30 másodperc különbséggel – lelőtte a két férfit. A történtek során a biztonsági őr is megsebesült, a tenyerén. Egyelőre nem tudni, hogy lövéstől sérült meg, vagy magát sebesítette meg, alibiszerzési céllal. A gazdasági igazgató – aki a helyszínre sietett, és akit a rendőrök előállítottak kihallgatásra – a nyomozóknak részben elismerte a bűncselekményt. Állítása szerint nem volt a helyiségben, amikor a lövések dördültek, csak hallotta azokat. Azt azonban elismerte, hogy segített a történteket rögzítő szerver elrejtésében, azt a Dunába dobta. A helyszínen a meggyilkolt pedagógus – akit az intézményvezető hívott el a találkozóra – zsebében megtalálták a magnót, amely rögzítette a történteket.
Arra a felvetésre reagálva, miszerint az egyik áldozat a helyi önkormányzat MSZP-frakciójának helyettes vezetője, Bodnár Zsolt kizárta, hogy az ügynek lenne politikai vonatkozása, közlése szerint egyértelműen munkahelyi konfliktus állt a bűncselekmény hátterében.
A két gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette; D. Gábor 36 éves gazdasági igazgatót társtettesként, K. Tamás 52 éves biztonsági őrt tettesként, több emberöléssel gyanúsítják.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.