2012. szeptember 13., 08:322012. szeptember 13., 08:32
Amint a szervezők – a Német–Román Gazdasági Egyesület, a Német Demokrata Fórum szatmári szervezete, valamint a Zirmer Bud Kft. – képviselői tegnapi sajtótájékoztatójukon elmondták, a tavalyi rendezvény sikerén felbuzdulva idén kétszer annyi eredeti német fesztiválsört rendelnek, azaz összesen 20 ezer liter szűrt, szűretlen, illetve búzából készült Veldensteinert, továbbá körülbelül két tonna kolbászt és perecet.
Az eseménysorozat hivatalos megnyitója október 13-án 11 órától lesz Szatmárnémeti régi főterén, ahol – a müncheni fesztivál mintájára – a város polgármestere üti majd csapra az első hordót. Amint a szervezők elmondták, céljuk a német hagyományok népszerűsítése, ugyanakkor német befektetőket is meghívtak, akik további beruházásokkal növelhetik a város gazdasági erejét. Egy menü ára – mely egy liter sörből és egy adag ennivalóból áll – 25 lejbe kerül.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.