Hirdetés

Kétmázsás Csipike csokiból

Csokoládéval népszerűsítenék Székelyföldet a háromszéki elöljárók – a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala közösen szervezi meg szeptember 27–29 között a Chocofest – Édes Székelyföld elnevezésű fesztivált a Székely Nemzeti Múzeum udvarán, jelentették be hétfői sajtótájékoztatójukon a kamara és az önkormányzatok vezetői.

Bíró Blanka

2013. augusztus 26., 16:312013. augusztus 26., 16:31

2013. augusztus 26., 16:342013. augusztus 26., 16:34

Édler András, a kamara elnöke elmondta, a napokban Szerencsen járt, az ottani csokifesztivál tapasztalataiból okulva, annak több elemét átemelik, ám a sepsiszentgyörgyi rendezvény inkább gyerekprogramokra épül. Több mint négyszáz meghívót küldtek el hazai édességgyártóknak és forgalmazóknak, elsősorban a helyi vállalkozókra számítanak, hiszen Sepsiszentgyörgyön is működik csokoládégyár. Édler András elmondta, közel hatvan kiállítóhelyet alakítanak ki, óvatos becslések szerint is legalább 15 ezer résztvevőre számítanak.

A rendezvényen a különböző kulturális programok mellett lesznek csoki- és édességbemutatók, kóstolók, gyermekműsorok, játszóházak, ügyességi versenyek. Kétszázötven kilogrammos csokitömbből faragják ki Fodor Sándor mesehősének, Csipikének az alakját, megtekinthető lesz a csokoládé történetét bemutató kiállítás, az óriáspannók mellett a szerencsi múzeumból különböző eszközöket is elhoznak. A közösségi portálon hirdetnek csokitorta-versenyt, a gyerekek pedig csokoládépapírt tervezhetnek.

Tamás Sándor, a háromszéki közgyűlés elnöke leszögezte, Székelyföldre jellemző, hogy a világ távoli szegleteiből érkező irányzatokat, újdonságokat, sőt a gasztronómiai különlegességeket is \"saját szájunk íze szerint átszabva\" befogadja, így például minden székely háziasszony készít a családi recept szerint házicsokit. \"Nekünk akkor is édes Székelyföld, amikor keserű csokit eszünk, és az már nem a mi problémánk, ha valaki az édes csokit kóstolva is csak a rosszat akarja látni a Székelyföldből\" – mondta Antal Árpád. A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a csokifesztivál a régiómarketing és a gazdasági hálózatépítés része.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés