
Két szlovák állampolgár is volt a között a kilenc külföldi hegymászó között, akit Pakisztán északi részén öltek meg fegyveres támadók - jelentette tegnap a SITA szlovák hírügynökség, a Svit24 ukrán televízió közlésére hivatkozva.
2013. június 24., 16:282013. június 24., 16:28
Gennadij Kopejka, az ukrán alpinista szövetség elnöke az ukrán tévének elmondta, a két szlovákiai hegymászó egy, a Nanga Parbat csúcsának meghódítására induló nemzetközi csapat tagja volt.
A terrorcselekményt vasárnap hajnalban követték el az észak pakisztáni Gilgit város közelében, egy turistaszállásnál. A támadók felébresztették és az épület elé parancsolták a kilenc külföldit, ahol pakisztáni hegyi vezetőjükkel együtt agyonlőtték őket. A merénylők a helyi média szerint 10-12-en voltak. A SITA szerint rendőrruhába öltözött tálib fegyveresekről volt szó. A gyilkosság elkövetőjeként a Dzsundullah nevű szélsőséges szunnita szervezet jelentkezett.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!