
Két román embercsempészt és az ülések nélküli kisteherautójukba bezsúfolt 17 ázsiai migránst fogtak el a zalai rendőrök az M70-es autóúton – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
2014. október 02., 15:512014. október 02., 15:51
A rendőrök kedden állítottak meg ellenőrzésre az M70-es autóúton egy Szlovénia felé haladó, román rendszámú Fiat Ducatót.
A járművet egy 43 éves román férfi vezette, mellette egy szintén román állampolgárságú 36 éves férfi ült, és – mint kiderült – a kocsi rakterében 17 külföldit bújtattak el. A 14 afgán és 3 bangladesi utast embertelen körülmények között, ülőhely nélkül összezsúfolva szállították.
A migránsok közül tizenegynek magyar tartózkodási engedélye volt, hatnak pedig csak fényképpel és vonalkóddal ellátott beléptető kártyája „igazolványként”. A két román férfi azt állította, hogy őket csak a furgon szállításával bízták meg, arról nem tudtak semmit, hogy emberek is vannak benne.
Az utasok ugyanakkor elmondták, hogy Magyarországról Olaszországba akartak eljutni, és ezért több száz eurót fizettek egy pakisztáni embernek. A két román férfit a nyomozók őrizetbe vették, embercsempészés megalapozott gyanúja miatt indítottak ellenük eljárást, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!