Hirdetés

Készül a Cozma-film második része

Készül a Szíven szúrt ország című film második része, 2012-ben bizonyosan látható lesz a mozikban – nyilatkozta Kálomista Gábor, a film producere.

MTI

2011. augusztus 29., 09:062011. augusztus 29., 09:06

A Szíven szúrt ország című filmmel Marian Cozmának, az MKB Veszprém és a román kézilabda válogatott kivételes tehetségű játékosának állítottak emléket; nyilatkoztak róla a sportklub vezetői, játékostársai, barátai, de két ügyvéd és egy politikus is. Legfőképpen a rendkívüli lelki erőről bizonyságot tévő Petre Cozma, a meggyilkolt kézilabdázó édesapja szavai voltak megindítóak és elgondolkodtatóak a filmben – idézte fel a producer. „Az elsőfokú ítélet megnyugtatott bennünket, hogy jó úton jártunk az első részben, mert amit a filmben bemutattunk, az a valóságban is úgy történt” – mondta Kálomista. Most arra kíváncsiak, hogy ez a példás ítélet megáll-e másodfokon. (Az ügyben első fokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság életfogytig tartó fegyházra ítélte Raffael Sándor első-, illetve Németh Győző másodrendű vádlottat, míg Sztojka Iván harmadrendű vádlottnak 20 évet kell fegyházban letöltenie.) A második rész inkább a magyar társadalmat próbálja „tematizálni”: hogyan reagál, miként dolgozza fel a történteket – mutatott rá a producer. Mint mondta: a másodfokú ítélet előtt megnézik, filmre veszik azt is, hogy mi van most Marian Cozma családjával, barátaival, hogyan élnek, miként vélekednek ma. Profi színészek a második részben nem játszanak, de néhányan megszólalnak, ugyanis számos támadás érte őket az első részben vállalt szerepük miatt. Különösen Csányi Sándor színművészt – mivel roma származású – vonták kérdőre többen, hogyan mert ebben a filmben szerepelni. A film rendezői Babos Tamás, Csillag Manó, Kivés György és Vecsernyés János lesznek, a forgatókönyvet pedig - a producer szerint - most „az igazságszolgáltatás írja”.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés