Hirdetés

Keresik a Székelyföld 7 csodáját

Különleges projektet indított útjára a Zöld Székelyföld Egyesület az Európai Unió és a Hargita Megyei Tanács támogatásával a Fiatalok Lendületben Program keretében: felkutatnák Hargita, Kovászna és Maros megye fel nem fedezett természeti és turisztikai értékeit.

Forró Gyöngyvér

2010. július 28., 09:592010. július 28., 09:59

A Székelyföld 7 csodája elnevezésű kezdeményezés célja a programban bemutatott területek népszerűsítése, valamint a környezettudatosság elősegítése a fiatalok körében. A projekt kétirányú, hiszen a szépségek mellett felsorakoztatnák azokat a helyeket is, amelyek Székelyföld „mínusz” hét csodájának számíthatnak. Ezeket alkategóriákba sorolnák be, így többek között víz-, levegő- és erdőszennyezés címkék alatt kapnának helyet a javasolt helyszínek. 

A jelenlegi állás szerint – amint azt Csonta Lászlótól, a Zöld Székelyföld Egyesület elnökétől megtudtuk – összeállt a 7 csoda 30 helyszínből álló listája, amelyen többnyire Hargita megyében található területek szerepelnek. „Érkeztek javaslatok Maros megyéből is, azonban sokuk sajnos már Székelyföld határán kívül esik, így nem kerülhettek fel a listára” – magyarázta Csonta. Ugyanakkor több olyan helyszínről is érkezett javaslat, amely felkutatása bonyodalmakba ütközött, lévén, hogy hiányoznak a területet jelző táblák.

Mivel az egyesület célja az ismeretlenebb területek bemutatása, a hét legismertebb védett terület nem kapott helyet a listán, így a Szent Anna-tó, Egyeskő, Sóhát, Vargyas szoros, Medve-tó, Súgó-barlang és a rétyi nyír nem szerepel a versenyben. Viszont szerepel többek közt Bodvaj, Borsáros, a fiatfalvi iszapvulkán, a borzonti nyíres, a Kalonda-tető, a marosvécsi arborétum. Amint Csonta elmondta, minden fotó és nagyjából minden helyszínleírás felkerült a 7csoda.zoldszekely.ro-ra. Letölthető, valamint Google-térképeket akarnak készíteni, és GPS-re specializált útvonalakat megrajzolni. A tervek szerint a weboldal augusztus végére teljesen elkészül, azonban már lehet szavazni, és a 30 helyszín közül kerül ki a hét „győztes”. A kezdeményezők továbbra is várnak fotókat, élménybeszámolókat a Székelyföld csodáiról.



Székelyföldi mondák és legendák térképe

Székelyföldi helyszínekről és a hozzájuk fűződő mondákról készít térképet egy székelyudvarhelyi rendező-operatőr, hogy hozzájáruljon a térség turizmusának fellendítéséhez. Összesen 136 székelyföldi és csángóföldi monda került fel arra a térképre, amelyet Fazakas Szabolcs székelyudvarhelyi rendező-operatőr készít csapatával – írja a Székelyudvarhelyen megjelenő Székelyföldi Régió Magazin augusztusi számában. A nyugat-európai példák alapján megtervezett, nagyjából egy éve elkezdett adatgyűjtés és térképrajzolás még mindig tart. Az alkotók azt tervezik, hogy minden székelyföldi általános iskola minden osztálytermének falán kifüggesztik a legendás és mesebeli alakokat, történeteket ábrázoló térképet. A térképhez magyarázó könyvecskét is adnak majd a tanítóknak.

A térképet nem csak a magyar tanulók számára teszik elérhetővé. Angol és román nyelvű fordítás is készül a könyvből, amelyet a székelyföldi román iskoláknak szánnak. Az oktatás következő lépése a térképrajzolók szándéka szerint az lesz, hogy egy-két éven belül az iskolai színjátszóköröknek fesztivált szerveznek, hogy színpadra kerüljenek a mondák és a legendák, a színdarabokat pedig a turistáknak is be lehet mutatni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés