
Fotó: Zsók Enikő
Félezer-félezer pityókás kenyeret oszt szét Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában Diószegi László csütörtökön, a kenyér világnapján.
2014. október 15., 20:032014. október 15., 20:03
A sepsiszentgyörgyi vállalkozó úgy véli, az ünnep karitatív jellegű, és ebből az alkalomból megengedheti magának, hogy úgy, mint hat évvel ezelőtt is, kenyeret adományozzon a rászorulóknak.
Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkkal szemben, a Diószegi pékség bemutatóüzlete előtt és Csíkszeredában a főtéren pontban déltől kezdik el osztani az egy kilogrammos pityókás kenyereket.
A Pékek Világszövetsége 2001-ben döntött úgy, hogy október 16. legyen a kenyér világnapja, amelynek célja, hogy bemutassa a világ legfontosabb élelmezési cikkének, a kenyérnek a jelentőségét. A világnapot már közel 30 országban ünneplik, ilyenkor a pékek adományaikkal segítik a rászorulókat.
Diószegi Lászlónak jelenleg 17 bemutatóüzlete van országszerte, és még mintegy 1000 kereskedelmi egységben forgalmazzák péktermékeit. A sepsiszentgyörgyi vállalkozó év elején a Londontól harmincöt kilométerre található Lutonban is nyitott pékséget – a Ionescu & Diószegi Bakery nevű üzletben mintegy 1300 kenyeret sütnek naponta.
A sepsiszentgyörgyi pékmester elmondta, felvásárlóik többsége román, lengyel és indiai érdekeltségű üzlet. Diószegi László a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült a majdnem 100 kilogrammos pityókás kenyerével 2013-ban.
Bár az erdélyi gasztronómiában leggyakrabban levesek, főzelékfélék alkotóeleme a friss tavaszi kapor és a zsenge zöld fokhagyma, nem árt tudni, hogy a nagyvilág konyháiban lazaccal, húsfélékkel is társítják.
Családi FolkMajálist szerveznek Kolozsváron, a falumúzeumban: a rendezvény a régi Hója-erdő melletti majálisok hangulatát idézi meg népzenével, tánccal és vásárral. Az esemény a Kallós 100 emlékév részeként a közösségi hagyományőrzést állítja középpontba.
Fények, mozdulatok és színek sűrű szövetéből állt össze az a világ, amelyet a Cirque du Soleil OVO című produkciója hozott Kolozsvárra.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
szóljon hozzá!