
Kelta temetkezési helyre bukkantak az észak-erdélyi autópálya nyomvonalán zajló régészeti ásatások során Kolozs megyében – a valószínűleg az időszámításunk előtti 3-4. századból származó 56 sírhely egy méterrel a föld alatt található.
2014. október 07., 15:162014. október 07., 15:16
Az ásatásokat vezető szakembercsapat vezetője, Sorin Cociș kolozsvári régész úgy nyilatkozott, a feltárt sírhelyekbe harcosokat temethettek, akiket kardjaikkal, késeikkel, pajzsaikkal együtt helyeztek örök nyugalomra. A régészeti feltárás során ugyanakkor bronzból és ezüsből készült karkötőket, valamint kerámiaedényeket is találtak.
„Az autópálya építési munkálatainak elkezdésével egyidőben kezdtünk kutatni idén a Kolozs megyei Magyarvista környékén, azon a helyen, ahol a Zilah–Kolozsvár-országút kapcsolódik majd össze a pályával. Az 1,8 hektáros területen zajló feltárási munkálatok derítettek fényt a kelta temetkezési helyre – az 56 sír gazdag ásatási leletegyüttessel szolgált\" – nyilatkozta a régész.
Úgy fogalmazott, hogy a most feltárt leletegyüttes az elsőként feltárt kelta temető Kolozs megyében, és egyike a leggazdagabb hasonló jellegű leleteknek Romániában. A kelták nyughelye átnyúlik olyan területekre is, amelyeket nem érintenek az autópálya-építési munkálatok, így valószínűleg több sír is rejlik a környéken a föld alatt.
„Sajnos nem tudunk feltárni minden sírt, mivel a felkutatandó temetkezési terület nagyon nagy, és ki kellene terjesztenünk még egy hektárnyira, viszont a terület nincsen kisajátítva\" – nyilatkozta az ásatást vezető régész. Mint közölte, a tervek szerint a kelta leleteket restaurálják és kiállítják az Erdélyi Történelmi Múzeumban Kolozsváron.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!