Hirdetés

Kártérítést fizet a Târgu Neamţ-i kórház két baba felcserélése miatt

Jogerősen arra kötelezte a Neamţ megyei törvényszék a Târgu Neamţ-i városi kórházat, hogy 50 ezer lejes kártérítést fizessen a nőnek, akinek gyermekét gondatlanságból egy másik újszülöttre cserélték ki az intézmény egészségügyi alkalmazottai. 

Kiss Judit

2016. február 23., 17:272016. február 23., 17:27

Az ítélet február 17-én született. Az eset öt évvel ezelőtt történt. A 33 éves Ramona Floreant évekig megalázták és bírálták a kórház alkalmazottai, amiért „egy sajnálatos tévedés miatt” sor került a csecsemők cseréjére a szülészeten – írta az Adevărul című lap.

A kislány 2011. június 2-án jött a világra, egy fél órával korábban egy másik édesanya adott életet kislányának. Ramona Florean a lapnak elmondta, természetes úton szült, és amíg vajúdott, a másik anya már életet adott kislányának, a babát pedig az újszülöttosztályra vitték. Körülbelül 30 perc múlva szült Ramona Florean is, aki elmondta, azonnal megmutatták neki szőke rövid hajjal, hosszú körmökkel, fehér arcbőrrel született kislányát. Az anyát a kórterembe vitték, néhány óra múlva pedig odavitték hozzá szoptatni a babát, Ramona Florean pedig azonnal észrevette, hogy jóval sötétebb hajú és az arca is más, viszont a pólyára rögzített cetlin az ő kislánya neve szerepelt.

„Mivel a másik édesanya nem tudott szoptatni, csak két nap múlva vitték hozzá a babát. Amikor megláttam a nála levő újszülöttet, rögtön láttam, hogy az én kislányom, hiszen közvetlenül születés után láttam már\" – mondta az anya, aki akkor még nem merte megosztani gyanúját a másik édesanyával. Amikor az asszisztensnő bement a kórterembe a babákat átöltöztetni, és kicsomagolta őket a pólyából, Ramona Florean észrevette, hogy a kislány karkötőjén a másik baba neve áll, az asszisztenső viszont megnyugtatta, hogy csak a karkötőket cserélhették össze, az újszülötteket nem.

Az egyészségügyi alkalmazottak elmondása szerint bolondnak nézték Ramona Floreant, hogy nem akarja elfogadni saját gyerekét. Az igazság csak a negyedik napon derült ki, amikor a szülésnél jelen lévő nővér újra ügyeletes volt, és megerősítette Ramona Florean gyanúját: látta, hogy a kislánynak anyajegy van a lábán, ezt pedig be is írta a baba kórlapjába. Az ügy az újszülöttosztályon tisztázódott, a két édesanya pedig vérvizsgálatot végeztetett a babákon, hogy biztosan a saját gyerekükkel térhessenek haza.

Ramona Florean ezt követően sokáig rettegett, hogy elveszik tőle a gyermekét, depresszióba esett, pszichológushoz és pszichiáterhez is fodult. Ügyvédet akart fogadni az őt ért sérelmek miatt, viszont a városban élő jogászok közül mindegyik azzal utasította el, hogy valamelyik egészségügyi alkalmazottnak jó ismerőse vagy rokona. Végül egy vaslui-i ügyvédnő, Daniela Tonica vállalta el az ügyet, amelynek eredményeképpen végül kártérítést ítéltek meg az édesanyának.

Babacsere Franciaországban

Majdnem 2 millió eurós kártérítést ítélt meg tavaly februárban egy francia bíróság a cannes-i szülészeten húsz évvel ezelőtt elcserélt két lány családjainak. Sophie Serrano 1994 júliusában szülte meg kislányát, Manont egy cannes-i klinikán. Sárgaság miatt az újszülött fénykezelést kapott, de helyhiány miatt egy inkubátorba helyezték egy másnap született, szintén sárgaság miatt kezelésre szoruló másik újszülöttel, Mélanie-val. A lányokat a kezelés végén az egyik ápolónő felcserélte, és figyelmetlenségből nem a biológiai szüleiknek adta át. Mindkét kismama azonnal jelezte, kétségei vannak afelől, hogy a saját gyermekét kapta vissza.

Tíz évvel később Manon apja apasági tesztet kért, mert úgy gondolta, hogy a kreol bőrű lány egyáltalán nem hasonlít a szüleire. Nem sokkal azután, hogy kiderült, Manon nem az ő lánya, Sophie-ról is megállapították, hogy nem ő a lány biológiai anyja. A család feljelentést tett és keresni kezdték a másik családot. Megtudták, hogy Manon születésekor egy fiúnál és két lánynál jelent meg sárgaság a cannes-i szülészeten, de a klinikán csak két fényterápiás inkubátor volt, ezért a két lányt ugyanabba az inkubátorba helyezték.

A két család először akkor találkozott egymással, amikor a lányok tízévesek voltak, de egyik szülő sem kérte a gyermekek kicserélését, miután az elválás gondolata mindkét esetben megerősítette a lányok kapcsolatát azzal az anyával, aki nevelte őket. Ráadásul néhány találkozás után teljesen megszakadt a kapcsolat az egyébként egymástól alig harminc kilométerre, de teljesen különböző szociális és kulturális körülmények között élő családok között.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés