2010. április 02., 10:002010. április 02., 10:00
Az akkor 27 éves férfi bal heréjében állapítottak meg daganatot, tévedésből azonban az egészséges jobb heréjét távolították el egy veronai kórházban.
Később a beteg bal heréjét is ki kellett venni, így a férfi végül nemzőképtelenné vált. A bíróság döntése értelmében a kártérítést a kórháznak és a műtétet végző sebésznek kell megfizetnie. A 180 ezer eurós kártérítés messze elmarad a férfi által követelt 1,9 millió eurós összegtől.
Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.
A Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata kiadta a városrendezési engedélyt egy valódi Boeing 737 repülőgép prémium szálláshellyé és innovatív turisztikai látványossággá történő átalakítására.
Kolozsvár szórakozóhelyein is bevezetik az „Angel Shot” biztonsági jelszót, amely lehetővé teszi a veszélyben lévő nők számára, hogy diszkréten kérjenek segítséget. A kezdeményezéshez nyolc klub és kocsma csatlakozott.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeiből és barátaikból álló zenekar, a Loose Neckties Society vihette haza a Legszebb Erdélyi Magyar Dal fődíját a zsűri döntése alapján.
Elvitték vasárnap este a hatos lottó bruttó 49,15 millió lejes (9,66 millió eurós) főnyereményét. Ez minden idők második legnagyobb összegű romániai lottónyereménye.
Felborult a Duna-delta ökológiai egyensúlya az orosz–ukrán háború óta. A delta romániai partjaihoz sodródó „háborús hulladék” miatt csökkent a halállomány, továbbá egyes madárfajok a rezervátum romániai oldalára menekültek a háború elől – írja a Le Monde.
„Ne éhezzen senki!” támogatási kampány indul Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon, hogy a rászorulók számára a hideg téli hónapokra tartós élelmet és meleg ételt biztosítsanak.
Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a brassói ítélőtábla emberölési kísérlet és garázdaság miatt Dani Mocanu manele-énekest.
Lovagi rangra emelte kedden a brit uralkodó a korábbi világsztár labdarúgót, David Beckhamet.
Jonathan Bailey brit színész lett a People magazin történetének első nyíltan meleg férfija, akit „a legszexibb férfinak” választottak.