
2011. június 30., 07:012011. június 30., 07:01
A história, a geográfia, a religió, a kultúra és a geopolitika egyaránt ennek az európai nagyrégiónak a természetes egysége mellett szól” – hangsúlyozta Tőkés László erdélyi EP-képviselő az általa szervezett Kárpát-medencei borbemutató megnyitóján, Brüsszelben kedden. A magyar EU-elnökségnek mintegy a „záróáldomásán” az Európai Parlament magyar alelnöke felidézte: Trianon évfordulóján Világraszóló magyarok címmel szerveztek kiállítást, amely arról szólt, hogy a „trianoni múltból” – Szlovákiával, Ausztriával, Szlovéniával és Romániával együtt – hogyan juthatunk el „a schengeni jövőbe”. Ugyanezt a szellemiséget hordozta idén februárban a magyar EU-elnökség Együtt-lét című fotókiállítása is, mely kifejezett módon a Kárpát-medencei hagyományos kultúrák sokszínűségének gazdagságát és ezek egymást gazdagító együttélését volt hivatott megjeleníteni.
Hasonlóképpen a Mészáros Alajos felvidéki és Deutsch Tamás anyaországi EP-képviselők által rendezett múlt heti kiállítás is ugyanezt idézte a festészet Duna menti szín-játékának nyelvén, a Duna-stratégia összefüggésében. „Következésképpen, amikor a Kárpát-medencéről beszélünk, az egyesülő Európa nemzeteinek közösségében nemcsak magunkra, hanem mindazokra a testvéri népekre is gondolunk, akikkel vallásos hitünk és európai értékközösségünk összekapcsol bennünket” – mutatott rá az egykori temesvári lelkipásztor. Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke a rendezvény fővédnökeként a rá jellemző oldott formában köszöntötte az egybegyűlteket: „Jól végzett munka után az emberek koccintanak. Őszintén gondolom, hogy a magyar uniós elnökség végeztével jó okunk van arra, hogy emeljük poharunkat az Európai Unió integrációs erejére és a közösen elért eredményeinkre” – írta levelében. A háromnapos rendezvény ideje alatt a látogatók tájékozódását nagyméretű molinók segítik, amelyeken Mohácsi László-Árpád nagyváradi képzőművész a bemutatott borrégiók rövid leírását és az ott termelt borok értékét felvillantó tömör méltatásokat rendezte tetszetős kompozíciókba.
A borbemutató részét képezi továbbá Sófalvi István fényképész fotókiállítása, amely Érmellék hagyományos pincéit mutatja be. A beszédeket követő kulturális műsor keretében a Tőtszegi András vezette mérai Csűrös zenekar és a mérai táncosok kápráztatták el az egybegyűlteket népviseletükkel, zenéjükkel és táncukkal.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!