
Fotó: Bánhegyesy Antal
A népviselet ünnepe tematikával szervezik meg a Kalotaszegi Magyar Napot vasárnap, szeptember 17-én, a Kolozs megyei Bánffyhunyadon. A rendezvény legfontosabb célja, hogy keretet teremtsen.
2017. szeptember 15., 16:242017. szeptember 15., 16:24
Színes programkínálattal várják a népi hagyományok kedvelőit a Kalotaszegi Magyar Napokon, amelyet vasárnap, szeptember 17-én szerveznek a Kolozs megyei Bánffyhunyadon.
„A rendezvény legfontosabb célja, hogy
reményeink szerint létrehoz egy olyan színteret, ahol a bánffyhunyadi és környező kalotaszegi települések magyar közösségei találkoznak egymással” – mondta Buzás-Fekete Mária, Bánffyhunyad alpolgármestere, a Kalotaszegi Magyar Nap egyik szervezője.
Hozzátette, idén tíz kalotaszegi település képviselteti magát, bemutatva változatos népviseletüket, szokásaikat. „A célunk, hogy ez a változatosság tükröződjék az eseményen, ennek érdekében a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjével, Gergely Balázzsal is egyeztetünk, velük közösen szeretnénk egy színvonalas, kulturális és népi hagyományokat előtérbe helyező rendezvényt felépíteni” – részletezte a szervező.
ezt követi Marosán Csaba színművész Bomlott cimbalom – Arany János ismeretlen arca című előadása.
A délutáni programpontok között szerepel Bálint Tibor kalotaszegi népviselet- és bujkakészítő mester előadása, valamint
A rendezvényen színpadra lép a Suhanc néptáncegyüttes, Kovács Eszter szólóénekes, illetve a Napoleon Boulevard magyar pop rock zenekar énekesnőjének, Vincze Lillának a kamaraestjére várják a résztvevőket.
Az eseményt a Kós Károly Kulturális Egyesület szervezi közösen az RMDSZ Bánffyhunyadi szervezetével, a Suhanc Néptánccsoporttal, illetve a Bánffyhunyadi Református Egyházközséggel.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!