
Mintegy kilenc évtized után visszakerült Magyarországra Berény Róbert festőművész egyik elveszettnek hitt főműve, az Alvó nő fekete vázával című festmény, amelyet a Virág Judit Galéria bocsát aukcióra december 13-án.
2014. november 27., 19:292014. november 27., 19:29
A galéria sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a kép kalandos körülmények között került elő: Barki Gergely művészettörténész 2009 karácsonyán a Stuart Little, kisegér című amerikai filmet nézte gyermekével a tévében, amikor a díszletben feltűnt neki a kép.
Kiderült, hogy az értékes alkotást egy pasadenai kereskedésben vásárolták a készítők a filmhez, majd a Berény-kép egy szappanoperában is „szerepelt\", mielőtt a szakembernek sikerült beazonosítania és öt évnyi munkával hazahoznia. Az Alvó nő fekete vázával című kép Berény Róbert (1888-1953) második feleségét, Breuer Etát ábrázolja, 1927-1928 fordulóján készülhetett, és a Nyolcak tagja egyik főművének számít.
A festő a Tanácsköztársaságban betöltött szerepe miatt emigrációba kényszerült és Berlinben telepedett le. Itt ismerte meg magyar származású feleségét, a tehetséges csellistát. 1926-ban amnesztiát kapott, és feleségével együtt tért vissza Budapestre.
Barki Gergely művészettörténész, a Berény-életmű kutatója a hangsúlyozta: kollégáival évtizedek óta fáradoznak azon, hogy felkutassák a magyar művészet rejtett vagy elfeledett műkincseit, amelyekről általában kevés információ áll a rendelkezésre, és legtöbbször csak fekete-fehér reprodukciókon vagy sok esetben karikatúrákon jelennek meg.
A művészettörténész felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt évszázad történelmi viharainak köszönhetően a magyar műkincsek szétszóródtak, nem maradtak egy tulajdonban, míg a külföldi festők esetében az életművek csaknem 90 százaléka elérhető.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!