
Fotó: A szerző felvétele
2011. május 19., 08:322011. május 19., 08:32
Az amerikai kaktuszok mellett helyet kaptak afrikai pozsgás növények is. Savu Mircea, az egyesület elnöke szerint az afrikai euphorbiák között számos olyan van, mely „kaktusznak láttatja magát”, ezáltal próbálva távol tartani magától a növényevőket. Bár a kiállítás igen színes, és vannak benne viszonylag ritkának számító fajok is, az elnök szerint a valódi különlegességeket nem tették közszemlére, mivel ezeket a tulajdonosaik nagyon féltik.
Ilyen például a Geohintonia vagy az Aztekiumok, melyek közül a termetesebb példányok ára eléri a 200 eurót. Utóbbiak közül egy 2 centiméteresért 10 ezer forintot is elkérnek, Savu Mircea szerint. Mint elmondta, nálunk egyelőre csak hobbiszinten lehet űzni a kaktuszgyűjtést, nincs akkora kereslet ezek iránt a növények iránt, hogy meg lehessen élni a termesztésükből. Az elnök szerint más országokban ez nem így van – a Kanári-szigeteken vagy Tenerifén például látott hatalmas farmokat, melyek csakis ilyen növények szaporítására, termesztésére szakosodtak. Szombaton egyébként egy szimpóziumot is tartanak a múzeum nagytermében, melynek keretében elsősorban a Mexikóban található fajokról esik majd szó.
Többek között meg lehet majd hallgatni Izsay Tamás, a Székesfehérvári Kaktuszbaráti Kör vezetőjének előadását, melynek keretében mexikói tapasztalatait osztja meg az érdeklődőkkel délelőtt 11 órától. A tárlat eladással egybekötött, a látogatók vásárolhatnak is a kiállított példányokból. Emellett bélyegeket is közszemlére tettek egy helyi gyűjtő kollekciójából, melyek növényeket, többnyire kaktuszokat ábrázolnak. Az egyesületnek ez a 23-ik kiállítása Szatmárnémetiben, a jelenlegi május 29-éig látogatható, belépődíjat nem kérnek. Bár a hivatalos megnyitót csak 20-án tartják, a növényeket már két napja meg lehet tekinteni.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!